Oktatás

2021.01.25. 19:00

Akadt nehéz feladat a felvételin

Nehezített körülmények között is sikerült felkészülniük a diákoknak az írásbelire.

Horváth Imre

Fotó: Kozma István

Az általános iskolák végzőseire nagy próbatétel várt szombaton, hiszen ekkor írták meg a központi írásbeli feladatlapokat. Ez volt a feladat a hatosztályos és nyolcosztályos gimnáziumba készülőknek is. Magyar- és matematika-feladatlapot kellett kitölteniük, mindkettőre 45 percük volt, összesen 100 pontot érhettek el.

Interneten nehezebb

Szombaton már 9 órakor is nehéz volt közlekedni és parkolóhelyet találni Miskolcon azoknak a középiskoláknak a környékén, ahol központi felvételit írtak. Mindenki igyekezett időben érkezni, és sokan várakoztak az intézmények előtt annak ellenére, hogy nekieredt az eső. Az időjárás tehát nem fogadta kegyeibe a felvételizőket, illetve elsősorban az utcán várakozó szülőket, akik nem léphettek be az intézményekbe a szigorú járványügyi szabályok miatt. A Földes-gimnázium előtt baráti családokkal közösen adták az utolsó instrukciókat és öleléseket Mikeszék. A családfő Mikesz Zoltán azt mondja, a felkészülésben az volt a nehéz, hogy a felkészítő tanfolyamokat csak az online térben tartották meg.

– Így nehezebb volt az esetleges kérdéseket, kétségeket megbeszélni a felkészítő tanárokkal. Mivel mi hatosztályos gimnáziumba jelentkezünk, nincs akkora tétje, mint a nyolcadikosoknak, így kevésbé izgulunk, de azért nagyon szorítunk Lilinek – mondta.

Mikesz Lili sem izgult nagyon, mint mondta: úgy érzi jól felkészült.

Kottman Anna a Diósgyőri Gimnáziumban írta a felvételit, nyugodtan aludt, de reggel azért már kicsit megjött a vizsgadrukk.

Volt segítség a felkészüléshez

Édesanyja Kolozsvári Ágnes hozzátette: most az őszi félévben nem nehezítette annyira a járványhelyzet a felkészülésüket. Az oktatási hivatal internetes oldalán megtalálhatóak egészen 2001-től a feladatlapok a megoldókulcsokkal együtt, és azokból készültek. Anna minden feladatlapot megoldott, miközben mérték az időt.

– Hetedikben, tavasszal nehezebb volt, mert akkor digitális oktatás volt. Mi magántanárral igyekeztünk pótolni a kiesett tudást. Szerencsére Anna szorgalmas, szívesen tanul és nagyon igyekszik. Azt hiszem, mi jobban izgultunk a felvételi kapcsán, mint ő – tette hozzá.

Halandzsából főnevet

Anna a felvételi után azt mondta az Északnak, volt olyan feladat, ami meglepte.

– A magyarban például halandzsa nyelvből kellett például főneveket kigyűjteni, azt nehéznek találtam. A matematikafeladatok között nem volt ismeretlen típusú, viszont olyan igen, ami jelentősen eltért a korábbiaktól. Például négy szabály alapján le kellett írni egy négyjegyű számot: hárommal osztható, az ezres és tízes legyen páratlan, a százas és egyes páros, illetve csökkenő sorrendben kellett a számoknak állni. Ez kifogott rajtam, de a háromszöges feladat is nehéz volt, mert olyan szögértékeket adtak meg, amik teljesen szokatlanok voltak, és másképpen kellett számolni, mint a korábbi feladatlapok hasonló feladatainál – osztotta meg a tapasztalatait az Északkal. De úgy érzi összességében jól sikerült, így bízik benne, hogy sikeres lesz a felvételije.

(A borítóképen: Mikeszék a Földes-gimnáziumba kísérték Lili lányukat felvételizni)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában