2020.12.02. 09:30
Négy kilométert aszfaltoznak
Az időjárás függvényében Ózdon és Csernelyben is folytatódhat az útburkolat javítása.
Fotó: ME
Megkezdődött a kivitelezés a hegyháti Csernely és az Ózdhoz közeli Farkaslyuk települést összekötő útvonalon. A szerpentines szakaszon 4 kilométer hosszúságban, teljes szélességben megújul a burkolat. Az aszfaltozás előtt az út mentén található árkok kitakarítása is megtörtént, most pedig a gépek foglalják el az aszfaltcsíkot, amire az arra közlekedőknek számítani kell.
Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője hozzátette: az időjárás függvényében mindkét irányban folytatódik majd a munka. Ózd belterületén a Pázmány utat is felújítják, valamint Csernelyben jobb minőségben lehet majd közlekedni.
– Ahogyan mi hívjuk, a Cinakóra nagyon ráfért már a felújítás, mert hosszú évtizedek óta nem történt fejlesztés ezen a részen – tette hozzá a helyszínen Pintér Zsolt, Farkaslyuk polgármestere. – Nekünk, farkaslyukiaknak is fontos a fejlesztés, de az ózdiaknak is, hiszen Eger felé ebbe az irányba közlekednek a legtöbben.
Turisztikai szempontból is lényeges a szakasz részbeni rekonstrukciója – tette hozzá. – Ózd felől ugyanis Szilvásváradra is ezen az úton lehet eljutni, amely, mint ismert, kedvelt kirándulóhely a környéken.
(A borítóképen: Ráfér a felújítás)