2020.12.17. 20:00
Minden fa helyett kettőt ültetnek
Y-híd: a lebontott házak helyén szervizutak, járdák és parkolóhelyek, valamint közművezetékek épülnek.
20201209 Miskolc fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország Az épülő Y-híd, illetve a leendő körforgalom helye a Király út Vörösmarty utca kereszteződésében.
Forrás: ÉM-Archívum
Fotó: Vajda János
Több fa törzsén látható kereszt a miskolci Vörösmarty utca mindkét oldalán, a Király utcával való kereszteződésétől egészen a Soltész Nagy Kálmán utcáig. A krétával felfestett x betűk néhány fán a Király utcán is láthatóak, a játszótér melletti fasoron.
Arról rendszeresen beszámolunk, hogy elkezdődött az Y-híd építése, annak részeként négysávúsítják a Vörösmartyt, és körforgalom – a beruházó szavaival élve jelzőlámpás körgeometriájú csomópont – épül az említett kereszteződés helyén. Feltételeztük, hogy a megjelölt fák a beruházás útjában állnak. De vajon pontosan hány darab? – kérdeztük a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) kommunikációs igazgatóságát.
Jövő ősszel
„Jelenleg 118 fa kivágására van engedélye a vállalkozónak. A fakivágási munkák várhatóan 2021 őszén kezdődnek meg” – írták válaszlevelükben.
Kiderült az is, hogy a fejlesztés miatt kivágandó fák pótlására a miskolci városvezetés meghatározott számú és típusú növényeket telepít majd a kijelölt helyeken. A NIF Zrt. válaszában hangsúlyozta, az előírás alapján egy kivágott fa helyett kettő, előírt méretű fát ültetnek. A fapótlások pontos helyéről még folynak az egyeztetések.
Már javában bontják a projekt részeként a házakat a Vörösmarty utcán, a Soltész Nagy Kálmán utcával való kereszteződése utáni területén. Kérdeztük a beruházót, hogy mi épül a lebontandó házak helyén és a leendő, kiszélesített út között. Kérdésünkre a következő választ kaptuk: „az épületek helyén szervizutak, járdák és parkolóhelyek, valamint közművezetékek épülnek”.
A korábbi felüljárót már csaknem teljesen elbontották. A helyén épülhet az Y-híd, amelynek egyik ága Martinkertváros, a másik pedig a Tiszai pályaudvar felé halad majd. A területet rendezik, nemrégiben bemutattuk a látványterveket: az építkezés után rendezetté válhat a jelenleg rendezetlen terület. A több szakaszra bontott fejlesztés hazai forrásból valósul meg a tervek szerint 2022. év végéig.
Kapcsolódó cikkek:
https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/rendorlampa-helyett-felturbozzak-a-forgalmat-5029777/
https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/elkezdik-bontani-a-hazakat-4635964/
https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/kerekparos-kozlekedest-is-igernek-az-uj-y-hidhoz-4611067/