közlekedés

2020.11.09. 15:30

Megváltozott viszonyok

Az őszi, téli időszaknak megvannak a maga veszélyei autósokra, gyalogosokra egyaránt.

több baleset történt az 58-as úton a nagy ködben a pogányi elágazásnbál

Forrás: Illusztráció/MW

Fotó: AS

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt hetekben több olyan baleset is történt, amelyek a megváltozott, őszi útviszonyok számlájára írhatók, egészen pontosan arra vezethetők vissza, hogy a közlekedés résztvevői nem vették figyelembe ezeket a megváltozott körülményeket. A balesetek során elmondható, hogy a sofőrök nem az út-, a látási és az időjárási viszonyoknak megfelelően választották meg járművük sebességét, a gyalogosok pedig nem viseltek a láthatóságuk elősegítése érdekében semmiféle kiegészítőt.

Csúszós utak

Az őszi időjárás egyik leg­gyakoribb baleseti formája az úgynevezett pályaelhagyásos baleset. Ennél a baleseti típusnál a jármű a forgalmi sávot elhagyva letér az útpályáról vagy az út valamely tartozékának ütközik. Kiváltó okai között ugyanúgy szerepet játszanak emberi tényezők, mint a gépjármű nem megfelelő állapota vagy a megváltozott időjárási viszonyokhoz képest nem jól megválasztott sebesség.

Sokan nem tudják, de a lehullott nedves falevelek is ugyanolyan csúszósak, mint a hó. Fontos, hogy kerüljük a hirtelen fékezést azokon a területeken, ahol a levelek befedik az úttestet. Abban az esetben, ha egy kanyar kellős közepén találjuk magunkat ebben a helyzetben, ne végezzünk hirtelen kormánymozdulatokat, és ha a gumiabroncsok elveszítik tapadásukat, addig ne próbálkozzunk a kormányzás erőltetésével, amíg vissza nem szerezzük az irányítást a gépkocsi felett!

A heves esőzések miatt kialakult vízátfolyások gyakoriak ősszel az úttesten, az útkanyarulatokban komoly veszélyforrást jelenthetnek a közlekedők számára. Ilyen útkanyarulatok előtt már célszerű csökkenteni a sebességet és az úgynevezett motorféket használva áthaladni az érintett útszakaszon.

Az őszi, téli időszakban az időjárási, a látási és az útviszonyok egyaránt kedvezőtlenül változnak. A nappali világosság időtartama jelentősen lecsökken, gyakran felhős az ég, és a sűrű téli csapadékok (hó, ónos eső stb.) is megnehezítik a járműből való kilátást. A sötétebb környezet, a csapadéktól csillogó útburkolat, a szemből érkező járművek fényszórói, valamint a csapadékos időben működő ablaktörlők is nehezebbé teszik a gyalogos jelenlétének észlelését.

Rendőrségi jótanácsok

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság javaslatai a balesetek elkerülése érdekében:

– a gépjárművezetők mindig az út- és a látási, valamint időjárási viszonyok figyelembevételével válasszák meg járművük sebességét,

– az autósok kiemelt figyelemmel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, fokozottan ügyelve azokra a napszakokra, amikor a jelzőlámpa nem üzemel,

– a gépjárművezetők ellenőriztessék autójuk fényjelző berendezéseit, ezzel is elősegítve láthatóságukat,

– a gyalogosoktól azt kérik, hogy a zebrán történő áthaladásuk előtt mindig álljanak meg, körültekintően nézzenek szét, és győződjenek meg arról, hogy az áthaladásukhoz szükséges elsőbbséget biztosítják számukra,

– felhívják továbbá a gyalogosok figyelmét arra is, hogy láthatóságuk elősegítése érdekében viseljenek ruházatukon olyan fényvisszaverő kiegészítőt, esetleg villogót, amely a közlekedés többi résztvevője számára távolról is jól láthatóvá teszik őket.

(A borítóképen: Ködben is gyakran nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetnek az autósok)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában