válsághelyzet

2020.11.11. 16:00

Felkészültek az ételek házhoz szállítására

Az éttermek és vendéglátóhelyek szerdától nem fogadhatnak vendégeket.

Méhes László

Fotó: Kozma István

A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében meghozott, első körben 30 napra érvényes intézkedés az ágazatban dolgozókat újra nehéz helyzetbe hozta. Annak ellenére, hogy a kormányzat rendelkezése szerint erre az időszakra nem kell járulékot fizetniük, és az állam a munkavállalók bérének a felét is megtéríti.

Nem érte meglepetésként

Egyértelmű, hogy a pandémiás időszakban azok a vendéglátóhelyek tudnak életben maradni, amelyek felkészültek az ételkiszállításra. Az Észak által megkérdezett miskolci éttermek már tavasszal kialakították és azóta is működtetik a maguk rendszerét, így ebből a szempontból nem érte őket meglepetésként a bezárás híre.

A házhoz szállítás a magasabb áfatartalom, a közvetítői díjak és egyéb kiadások miatt ugyan nem fedezi a bér- és a fenntartási költségeket, de lehetőséget ad arra, hogy egyetlen munkatársat se kelljen elküldeni – mondta Szendrei Mihály, az Aranykorona Étterem tulajdonosa, aki új termékekkel és márkaépítéssel készül az újranyitásra.

Halász Norbert, a Zip’s Brewhouse ügyvezetője nem a kormányzati támogatásban, mindinkább a saját gasztronómiai koncepciójukban és vásárlóik támogatásában hisz. A beígért állami bértámogatás természetesen segítség a számukra, hiszen tavasszal a kollégáik megtartásának pénzügyi fedezetét saját forrásból kellett előteremteniük.

Ahogy fogalmazott: most nem gyors, hanem jó és megfontolt döntéseket kell hozni, ezért ezt a hetet a tavasszal összegyűjtött tapasztalatok kiértékelésére szánják, ami alapján közösen állítják össze nemcsak az aktuális étlapot, hanem meghatározzák a válsághelyzetben követendő irányt. Internetes áruházuk kínálatát azonban már most az év végi igényekhez igazítják.

(A borítóképen: Az éttermek nagy része átáll a kiszállításra, a Via Piano is)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában