Vért adni menő!

2020.09.16. 19:30

A diákok a vérüket adják

A diákságot véradásra, a pedagógusokat pedig toborzásra ösztönzi a Magyar Vöröskereszt kiadványa.

Apagyi Beáta

balról: Böjtös Botrond, Leskó Csaba

Fotó: Bujdos T.

A Magyar Vöröskereszt a Diákvércsepp elnevezésű kampányának keretei között juttatja el az általuk készített kiadványt, illetve ismertető diasorozatot Borsod-Abaúj-Zemplén megye középiskoláiba, hogy megismertesse a tanulókkal a vér biológiai és gyógyításban betöltött szerepét, közérthető módon. Továbbá céljuk, hogy a fiatalok megértsék, vért adni, hősies véradónak lenni továbbra is menő.

A donortoborzás véradással egybekötött hétfői nyitóeseményén jártunk, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban.

Közös érdek

Molnár Sándor, a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnázium egykori tanulója elmondta, hogy 18 éves kora óta ad rendszeresen vért.

– Az első alkalommal visszautasítottak, mivel a magas hemoglobinszintem miatt nem találtak alkalmasnak. Nem estem kétségbe, nekifutottam másodszor is, az iskolában megrendezett véradás alkalmával. Örültem a lehetőségnek, elsősorban azért, mert már akkor is tudtam, hogy ezzel segíthetek másokon. Most ez hatványozottan fontos, mivel rengeteg felületen találkozhatunk azzal az információval, hogy nincs elegendő vér, és csak a legszükségesebb műtéteket végzik el a kórházakban. Hasonló korú társaimnak azt üzenném, hogy merjenek vért adni, ne féljenek tőle, igyanak sok vizet és táplálkozzanak megfelelően a véradás előtt – bátorította társait Sándor.

A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete arra kéri a gimnáziumok, technikumok tanárait, hogy tájékozódjanak a kiadványból, és a diasorozat segítségével érzékenyítsék a diákokat a véradás iránt. A nemzeti vérkészlet egyensúlyának biztosítása ugyanis közös társadalmi érdek, mindannyiunk felelőssége – írja a szervezet közleményében.

(A borítóképen: Böjtös Botond és Leskó Csaba a Diákvércsepp véradáson)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában