gyermekétkeztetés

2020.06.26. 19:00

Nagyon messze van az ingyenes ebéd

Van olyan szülő, aki több mint hét kilométert gyalogol naponta a gyermekének járó nyári ebédért.

Hegyi Erika

Forrás: Bujdos Tibor

Panaszkodnak a szülők. Hiába biztosított Miskolcon az ingyenes, nyári gyermekétkeztetés a rászoruló gyermekek számára, olyan kevés az ételosztópont, hogy olykor egy órát kell gyalogolniuk az ételért. A megyeszékhelyen eredetileg négy intézményben vehették volna át az ebédet a szülők vagy a gyerekek: a volt Központi Leánykollégium konyháján (belváros), a Könyves Kálmán Általános Iskolában (Kilián lakótelep), a Petőfi Sándor Fiúkollégiumban (Selyemrét) és a Széchenyi István Általános Iskolában (Avas lakótelep). Ez így volt az elmúlt években is, de már akkor is kevesellték az érintettek a négy lehetőséget. A problémát tetézi, hogy a Központi Leánykollégium volt épületében a közelmúltban csőtörés történt, melynek helyreállítási munkálatai elhúzódnak. Itt tehát megszűnt az ételosztás, csak hogy helyette nem jelöltek ki újat a közelben. Így most már mindössze három helyen lehet átvenni az ételt.

Két óra gyaloglás

Kedden a Petőfi-fiúkollégiumnál jártunk, hogy megtudjuk, valóban okoz-e problémát a távolság. Félóráig tartózkodtunk a helyszínen, de alig találkoztunk 4-5 szülővel. Azok, akik közel laknak a kollégiumhoz, elégedettek, hiszen pár perc sétával elérhető az ebéd. Azonban vannak olyan szülők is, akik a Muszkás oldalról járnak az ételért. Galambos Imre például, és felesége, Németh Éva.

– Nagyon messze van nekünk a Selyemrét. Ha van pénzünk jegyre, akkor villamossal jövünk, ha nincs, akkor gyalog. Egy óra séta ide, és egy óra vissza. Nagyon sok – panaszolja Imre.

Utánanéztünk a térképen. A Muszkás oldal 3,7 kilométerre van a Selyemréttől. Gyalog valóban majdnem egy óra az út, de tömegközlekedéssel sem könnyű eljutni a Petőfi-kollégiumhoz.

Eddig nem kaptak segítséget

Éva elárulja azt is, hogy van egy 13 éves fogyatékos kislányuk. Néha vele jön az ebédért, mert így ingyenes az utazás. A baj csak az, hogy a kislány nehezen mozog, problémás vele közlekedni.

– Pedig nemcsak a mi 3 gyerekünknek visszük az ebédet, hanem a húgom 5 gyermekének is. Ő nem tud jönni, mert a kisbabája még csak 8 hónapos. Egyébként nagyon nagy segítség nekünk ez az ebéd. Eddig akárhonnan kértem segítséget, élelmiszercsomagot vagy mást, sehonnan nem kaptam – tette hozzá az asszony.

Majd ismét Imre veszi át a szót. Elmeséli, hogy először nem akartak nekik ebédet adni a Petőfi-kollégiumban, mert nem találták a nevüket a listán. Némi vita után aztán kiderült, hogy az ő nevük a papiros hátoldalán van.

Ugyanígy járt egy fiatal édesanya is, aki a kislányával érkezett a kollégiumhoz. Az asszony majdnem sírva mondta el az Észak-Magyarországnak, hogy nem kaptak ebédet, mert bár igényelték a nyári ebédet, de nem találták őket a listán. Ők üres kézzel, pontosabban üres ételhordóval mentek haza.

Kivinnék autóval

– Nagyon sok rászoruló nem fog tudni elmenni az ebédért az óriási távolságok miatt – vélekedett Váradi Gábor, a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. – Az ételosztópontokat nem találomra kellene kijelölni, hanem olyan helyeken, ahol a rászoruló családok élnek. Például Lyukóban, a Tetemváron, a Bábonyibércen, a Szondi utca környékén, a Muszkáson. Ha az étel nem jut el azokhoz, akiknek készült, akkor annak semmi értelme nincs, pénzkidobás az egész. Mi abban is segítenénk, hogy kocsival elszállítjuk a rászoruló családokhoz az ingyen ebédet. De az is nagy segítség lenne, ha a táborunk idejére mi kapnánk meg az ételt, hogy a gyerekeknek adhassuk – sorolta Váradi Gábor. Hozzátette: az ügyben felveszi a kapcsolatot a miskolci önkormányzattal.


Figyelemmel kísérik

A nyári étkezéssel kapcsolatban mi is kérdeztük az önkormányzatot. Mint írták, „a Petőfi kollégium a belvárostól gyalogosan és tömegközlekedéssel is viszonylag gyorsan elérhető. Az elsődleges cél a rászoruló gyermekek részére biztosítani a nyári, napi egyszeri meleg étkezést, melyhez jelenleg más helyszín nem áll az önkormányzat rendelkezésére. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az étkeztetést, az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít annak zavartalan lebonyolítására, valamint arra, hogy az igénybevétel ne jelentsen terhet a szülők számára, és amennyiben indokolt, megteszi a szükséges lépéseket”, írták.

(A borítóképen: Galambos Imre az ebéddel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában