apák napja

2020.06.21. 10:00

Éljenek soká az édesapák is!

Május első vasárnapján az édesanyákat, június harmadik vasárnapján az édesapákat köszöntjük.

Apagyi Beáta

Forrás: Shutterstock

Nem volt mindig apák napja Magyarországon. Az utóbbi időben való elterjedését 1994-ben például a Miskolci Polgári Kör három tagja – Bujdos Attila újságíró, Loss Sándor (1961–2004) jogász-szociológus és Furmann Imre (1951–2010) költő, közíró, jogvédő – szorgalmazta. Szerették volna, ha ez a hagyomány hazánkban is meghonosodik, hiszen az édesapa ugyanolyan fontos szerepet tölt be a család életében, mint az édesanya és a gyermek.

Játékos felhívás

Hasonlóképp vélekedik erről napjainkban a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete, ezért online játékkal és családias hangulatú apák napi ünnepséggel készülnek június 21-re központjukban.

„Apukámnak készítettem” címmel indítottak felhívást és nyereményjátékot a kisgyerekes családok számára. Céljuk, hogy segítsék a családok életét. Miután májusban az édesanyáké volt a főszerep – amit szintén megünnepeltek egy különleges online esemény keretein belül –, most az édesapáknak szeretnének mosolyt csalni az arcukra, és emlékeztetni őket óriási jelentőségükre. A játékos felhívás lényege, hogy a gyerekek saját alkotásaikkal köszöntsék az apukákat, a nagypapákat, dédpapákat. A kezdeményezés a Ficsak Facebook-oldalán megtalálható, a fődíj megemlítése sem elhanyagolható, a legügyesebb „művész” rajzával egy Állati családi hétvégét nyerhet a RoBirtokon dézsafürdőzéssel és lovas kocsikázással. Továbbá kisorsol még az egyesület 10 meghívót az apák napi ünnepségre és további 10 családi belépőt a korábban említett élményközpontba.

Nemes cél

A Fiatal Családosok Klubjának célja, hogy biztosítsa a kommunikációt a társadalom és a családok között. Közösséget szeretnének teremteni, valamint lehetővé tenni, hogy a szülők megoszthassák egymással a tapasztalataikat, problémáikat. Mindenki könnyen kaphat segítséget, akár szakembertől, akár olyan valakitől, aki már hasonló cipőben járt. Őszintén hisznek abban, hogy a család és a gyerekek a társadalom legfontosabb építőkövei, ezért az ő támogatásuk semmiképp sem elhanyagolható.

(A borítóképen: Hogy mennyire fontosak az apák, most egy pályázatnak köszönhetően is megmutathatják a gyerekek, unokák, dédunokák)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában