vakvezető kutyák

2020.02.11. 17:30

Megbüntették, mert nem engedték be a kutyát

Bírságot szabhatnak ki arra, aki jogtalanul tilt ki vakvezető kutyát egy intézményből.

Detzky Anna

Forrás: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Az elmúlt egy évben több olyan ügy járta be sajtót, hogy vakvezető kutyával közlekedő látássérült embert akadályoztak a szabad mozgásában. Egyikük teljesen jogtalan módon nem szállhatott fel a repülőre az állatával. Másikuk nem mehetett be egy bevásárlóközpontba, illetve cukrászdába. Két esetben százezres bírságot kellett fizetnie az érintett vállalatoknak a fogyasztóvédelem és az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárása után” – olvasható a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola sajtóközleményében.

Nem kell kutyajegy

Az az eb, amelyik túl erős vadászszenvedéllyel rendelkezik vagy agressziót mutat akár ember, akár állatok irányába, nem lehet segítőkutya.

– Az első és legfontosabb, hogy a látássérült embernek a jogszabály szerint a vakvezető kutyán fel kell tüntetnie az azt képző iskola nevét vagy logóját. Emellett rendelkeznie kell a minisztérium által kijelölt közreműködő szervezet (Matesze) által kibocsátott tanúsítvánnyal, amely igazolja azt, hogy a páros a jogszabályban előírt vizsgát teljesítette. Utazásnál ezek mellé már nem szükséges külön menetjegyet váltani az állatnak – tájékoztatott Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője. – A törvény szerint kizárólag akkor tilthatja ki egy létesítményből a vakvezető kutyát a tulajdonos, az üzemeltető vagy az általuk megbízott személy, hogyha az ott-tartózkodók testi épségét veszélyezteti a négylábú. Ez azonban szinte soha nem fordul elő, mivel a jó vakvezető kutya utazás alatt és a vendéglátóipari egységekben észrevétlen. Más állatokkal szemben legfeljebb érdeklődő, barátságos vagy közömbös, amit kiképzői előzetesen már teszteltek.

Akár a jogosítvány

A vizsgázott párosnak nem szükséges megújítani a vizsgáját.

– A vakvezető kutya nyugdíjba vonulásáig, 8-12 éves koráig végezheti szolgálatát. A nyugdíjazásának időpontját mindig egyedileg határozzuk meg a klienssel együtt, hiszen minden állat terhelése, fizikuma, munkabírása más. A vizsga megújítása csak akkor szükséges, ha bármilyen oknál fogva a kutya átkerül másik látássérülthöz. Utánképzésre kizárólag olyankor van szükség, ha a kliens jelzi, hogy problémájuk van. Alapítványunk egyik fontos tevékenysége a vakvezető kutyák kiképzése és átadása mellett a társadalmi tudatformálás, ismeretterjesztés. Ennek érdekében járunk óvodákba, iskolákba, céges rendezvényekre, családi napokra, egyéb nagy látogatottságú rendezvényekre, ahol megismertetjük az embereket a vakvezető kutyák munkájával, és bepillantást nyerhetnek a látássérült emberek életébe. Az érintetteket pedig képzéseink során ismertetjük meg a hatályos jogszabályokkal – mondta a szakmai vezető.

(A borítóképen: Széll Sándor és segítőtársa, Ikon)

Kapcsolódó cikkeink:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában