Miskolc

2019.10.04. 20:00

Velük épült az egyetem

Szociális beállítottságával sem bánta meg, hogy a mérnök tanári pályát választotta.

Detzky Anna

Az egri születésű Veres Zoltán vasdiplomás gépész­mérnök, iparos családból, a Szent Bernát ciszterci gimnáziumból, a később államosított papneveldéből került be az akkor épülő Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre. Később Budapesten és Algériában is egyetemen tanított, részt vett a fővárosi Erzsébet híd üzembe állításában, illetve a Gellért-hegy gyomrában található víztározó és a műanyag gázvezeték kifejlesztésében. A miskolci évek meghatározóak maradtak számára. Az idős mérnökkel a Miskolci Egyetemen nyáron tartott díszoklevél-átadó ünnepség apropóján beszélgettünk, elsőként az annak kapcsán felmerülő érzéseiről kérdeztük.

– Körülbelül négyszázötven fővel kezdtük el 1954-ben az egyetemet, és mostanra hatan maradtunk, ezért csodálatos, de egyúttal fájóan kínos is volt találkozni most a régiekkel, de mint minden ünnepségen, idén is kedvesen fogadtak. Hiányoznak a régi barátok és egyetemi társak, akik már nincsenek közöttünk, és torokszorító mindezt átélni, de mégis örülök, hogy én megélhettem – osztotta meg a vasdiplomás egyetemi tanár.

Mérnöknek nevelték

Idegenben ébredt rá, hogy szívesen dolgozott volna orvosként is.

– Mindig arról álmodtam, hogy mérnök lehessek, és nagy dolog volt számomra, hogy érettségi után egyáltalán egyetemre mehettem tovább, mivel nem munkáscsaládból származom. Nyolcéves voltam, amikor a keresztapám egy könyvet ajándékozott nekem Kis mérnök címmel. Töviről hegyire elolvastam, és teljesen azonosultam vele. Később azonban, már házas emberként felfedeztem magamban egyfajta vágyódást az egészségügyi pálya iránt, amikor nyolc évet Algériában tanítottam. Feltámadt bennem a szolidaritás az ott élő rászorulók iránt, és igyekeztem segíteni a betegeknek gyógyszerek és más egyebek beszerzésével – mondta beszélgetőtársunk.

Az első hallgatók tanulmányaival párhuzamosan épült az egyetem.

– Amikor bekerültem az egyetemre, nehézséget okozott, hogy az évfolyamtársaim zömében szakmunkások voltak, rengeteg gyakorlati tudással, ezért sűrűn kértem a kijelölt tanulótársam segítségét. A Dudujka-völgyben laktam diákszállón, Miskolctapolca felé menet, a hejőcsabai gépgyár közelében. Nekünk az első órákat a színházban tartották, mert még nem készültek el akkor a tantermek. Az egyetem épületét rabok építették, akik között politikai bebörtönzöttek is voltak. Többek között Cziffra György zongoraművész, aki roma rabtársával közösen még koncertezett is nekünk. Ez az emlék például megmaradt bennem – mesélte Veres Zoltán.

Unokája orvos lesz

Nyugdíjasként még a kereskedelembe is belekóstolt.

– Visszatekintve, a szakmámban szép sikereket értem el. Tanítottam a Budapesti Műszaki Egyetemen is, és Csillebércen dolgoztam egy atomreaktornál. A létesítmények átadása és működőképességük ellenőrzése mérnöki feladat. Ennek kapcsán részt vettem az Erzsébet híd és a Gellért-hegy gyomrában található több ezer köbméteres víztároló üzembe helyezésében. Anyagvizsgáló mérnöki munkakörben pedig az akkor kifejlesztett műanyag gázvezetékek ellen­őrzését végeztem. Nyugdíj után aztán műszaki termékekkel kezdtem kereskedni, és amikor a fiaink kirepültek, Biatorbágyra költöztünk egy kis házba a feleségemmel, az egyik fiam családja mellé. A húgom jelenleg is Miskolcon él szép nagy családjával. A két gyermekemnél két-két unoka, egy lány és egy fiú van. Sőt, a leányunokám csodálatos kisfiúval, azaz egy déd­unokával ajándékozott meg. Büszke vagyok rá, hogy a legkisebb lányunokám a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, és most orvostanhallgató – zárta a mérnök tanár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában