2019.09.23. 12:00
Útfelújítás csupán önerőből
Nagyrozvágyon utak újulnak meg, a közvilágítást is korszerűsítik.
A nyári nagy programkavalkád után sem áll meg az élet Nagyrozvágyon. Hamarosan beindulnak azok a fejlesztések, amelyek még inkább élhetővé teszik a bodrogközi települést – tudtuk meg Hogya Orsolyától, Nagyrozvágy polgármesterétől.
Ennek keretében felújítják a Fő utca felső szakaszát. Az önkormányzat gazdálkodásának köszönhetően a 200 méteres útszakasz saját pénzből újul meg és kap melegaszfaltos burkolatot.
Új fényforrások
A korábbi pályázatoknak és a saját erőnek köszönhetően a település szinte minden utcája új aszfaltot kapott. Egy utca van még hátra, ahol nemsokára egy Szlovákiába vezető út épül, így az is el fog készülni a jövő év folyamán.
– Ezzel a lépéssel ismét egy olyan fejlesztés valósul meg, mely a helyi lakosok kényelmét szolgálja – mondja Hogya Orsolya. – A közeljövőben a közvilágítás korszerűsítést is végrehajtjuk. A beruházásnak köszönhetően mind a 138 darab régi, elavult lámpatest helyére új LED-fényforrások kerülnek. A lámpatestek cseréjét több szakaszban, folyamatosan végzik majd.