Bodrogkeresztúr

2019.09.20. 15:00

Kétemberes sajt készül

Bor, zene & gasztro, ez lesz a Mindszenthavi Mulatság.

Hegedűs Imre és ifjú segédje

Brutális, kétemberes sajt készül Bodrogkeresztúrban. Nagyjából negyven kilogrammos, comté típusú sajtot készít Hegedűs Imre sajtmester szeptember 28-án, szombaton Bodrogkeresztúrban a Mindszenthavi Mulatság keretében, így holló legyen a talpán, aki ezzel akarná várni a rókát, akinek igencsak ügyesnek kell lennie, hogy a kiéneklést követően egyrészt időben elugorjon a méretes sajt elől, másrészt pedig már most kondiznia kell, hogy el tudja majd cipelni a zsákmányt.

2019. szeptember 27–28-án immár 10. alkalommal rendezik meg a Mindszenthavi Mulatságot Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud településein.

A két falu sokkal több, mint amit a sietős átutazó lát: a bronzkor óta lakott Tokaj-Hegyalját szobrászok, fotóművészek, kézművesek és természetesen elhivatott borászok is lakják.

A „mutatvány” 10 órakor kezdődik a település piacán. A közönség részt vehet a sajtkészítés teljes folyamatában, a tejfogadástól, egészen a sajt megformázásáig.

A nap folyamán a piacon helyi és környékbeli termelők sajtjait, termékeit is megkóstolhatják az érdeklődők.

Hegedűs Imre így vall a sajtkészítés iránti vonzalmáról a Sajtfogások című kötetben: „Világ életemben szerettem az eszközökkel, szerszámokkal, gépekkel bánni. Mikor korábbi munkahelyem, a tejfeldolgozó üzem épült, ott is valamennyi eszközt látni, használni akartam, így keveredtem oda egy háromszáz literes sajtkádhoz. Tudni akartam, hogy mi miért van ott, mi a célja és persze, hogy hogyan is működik. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy hobbimmá vált, hogy sajtot készítsek, eleinte heti egy napot töltöttem ezzel, később jóval többet.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában