Biztonság Hete

2019.09.25. 13:00

Együttműködést a közlekedésben

A Biztonság Hete megnyitóját követően Zebra terv workshop kezdődött.

TZ

A tanácskozáson

A workshop ötlete Kunhalmi Zoltántól, a Miskolci Kerékpáros Egyesület vezetőjétől származik, akinek elgondolását felkarolta az ORFK-OBB.

Elsőként – Kunhalmi Zoltán, a megnyitóját követően – Le Marietta, a Járókelő Közhasznú Egyesület elnöke „Legyen itt egy zebra!” című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Az elnöknő elmondta: a jarokelo.hu internetes felületet éppen a gyalogosok érdekében hozták létre. Elsősorban azért, hogy a városlakók feltölthessék a szűkebb pátriájukban talált visszásságokat. Ezzel az épített környezet megóvására, s a lakosság nevelésére törekszenek. Egyfajta kommunikációt biztosítanak a városlakók és az önkormányzatok, hatóságok között. Önkénteseik havonta 1000–1500 ügyet dolgoznak fel a megoldás érdekében, s ezekből a fontosabbakat továbbítják az illetékesek felé. Merthogy fontos téma, a zebrák kérdése. Sok olyan megkeresést is kapnak ily módon, miszerint legyen rendezett a zebrák környéke, legyen látható, hogy itt a gyalogosoknak van elsőbbsége. Már csak azért is, mert aki gyalog közlekedik, veszélyben érzi magát. Évekig húzódó ügyek lehetnek az ilyen felvetésekből, aminek a végén még felmerül: ki fizeti majd a kivitelezést? Ráadásul az is felmerült: sok esetben nem azt vizsgálják, hogy valóban lehetne az adott helyen kijelölt gyalogátkelőhely, inkább arra hivatkoznak: sétáljanak 5-600 métert, ott már van zebra.

Áttervezett városi közlekedés

A motorizáció fejlődésével a közlekedés jelentős mértékben megváltozott – kezdte előadását Bereczky Ákos építőmérnök, azzal folytatva: az 50-es években, ha nem is tudatosan, de áttervezték a városok közlekedését. Azóta jelentősen megnőtt a gépjárművek száma, noha a motorizált közlekedésben is mindenki gyalogos. A megnövekedett gépjárműforgalom „ára” – halottak, sérültek, légszennyezés, zaj, rezgés, infrastrukturális költségek sokasága. A közlekedés a városi élet részhalmazává lett. Sokan úgy vélik: nem a gyalogos kel át az úton, az autók mennek át a lakótelepen. Éppen emiatt is az épített környezet átalakításával lehet javítani a gyalogosok közlekedésének biztonságát! Ha baleset történik, jobbára a gyalogos a hibás. Azt nem is vizsgálják, hogy az önkormányzat megtett-e mindent az itt élők biztonságos közlekedése érdekében! Közlekedésbiztonsági szemléletváltásra van szükség annak érdekében, hogy a helyzet javuljon. Ne csak autót vezetni tanítsunk, de együttműködést is a közlekedésben. Ugyanakkor szükség lenne a Bécsi Egyezmény ide vonatkozó cikkelyének beemelése is a KRESZ-be.

Nagyobb odafigyelést!

Ludmán Katalin újságíró pódiumbeszélgetésén Németh Orsolyát, a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének képviselőjét és Domán Emesét, kisgyermekes anyukát faggatta zebraügyi tapasztalataikról. Mit ne mondjunk, egyikük sem volt megelégedve a hazai viszonyokkal. „Akár gyermekkel, akár egyedül megyek, azt tapasztalom: az autósok átsuhannak még akkor is, ha már leléptem a járdáról a kijelölt átkelőhelyen. Folyamatos félelemérzet van bennem, főként, ha gyerekkel vagyok! Inkább egy hosszabb utat választok, hogy biztonságosabban keljünk át a másik oldalra” – fejtegette az anyuka.

_ A látássérült emberek is hajlamosak a hosszabb utat választani, még ha fehér bottal közlekednek is – tette hozzá Németh Orsolya. Mókás helyzetem is volt, amikor lassított a járművezető, s villogott – csak éppen ebből én nem láttam semmit. Vannak nagyon udvariasak, még olyan is volt, aki kiszállt, s átkísért a zebrán, a többség viszont észre sem veszi, hogy mi nem látjuk őket. Szerencsére egyre több a „hangos” lámpás kereszteződés, ahol nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Bár előfordult olyan is, hogy vakvezető kutyást ütöttek el a zebrán.

Közlekedő kisokos

Az ezt követőszünet alatt érkezett meg a fővédnök, Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Aki előadásában kifejtette: azon dolgoznak, hogy mielőbb a kormány elé kerüljön a KRESZ módosítására tett javaslatuk. Amelynek előkészítésében rendkívül sokat tett Kunhalmi Zoltán, főként ami a gyalogosok védelmének témakörét illeti. Úgy tűnik, szigorúbban kell a jövőben betartatni a szabályokat a gyalogosok és a kerékpárosok védelmében. A közlekedésre felkészítést gyermekkorban kell elkezdeni, s ehhez jó segítségül szolgál a Közlekedési kisokos munkafüzet. Bízunk benne, mielőbb a Nemzeti Alaptanterv része lesz a közlekedésre nevelés, aminek köszönhetően a következő generációs már kultúráltabban közlekedik majd, reményeink szerint – emelte kik a kormánybiztos, aki azzal fejezte be beszédét: Nyugat-Európában, Amerikában és Japánban az élhetőbb nagyvárosokat célozzák meg az intézkedések. Ezt kívánjuk mi is megteremteni Magyarországon!

Kérdőíves felmérés

Így félünk mi – egy kérdőíves felmérés eredményei – ez volt a címe Vascsák Roland, a Miskolci Kerékpáros Egyesület elnökhelyettese előadásának címe. Mint megtudtuk, az online kérdőívre 759 válasz érkezett. A válaszadók egyharmada nő, kétharmada férfi volt. A 37 kérdéssel az volt a céljuk, hogy a hatóságok számára a válaszokat összegezve jobbító javaslatokat dolgozzanak ki a biztonságosabb közlekedés érdekében. Mint az előadó elmondta: meglepő válaszokat is kaptak. Például a kitöltők harmada nem érezte elegendőnek a jogszabályi védelmet a gyalogosok, kerékpárosok számára. A hazai zebrák állapotát 5-ös skálán 2.8-ra értékelték a válaszadók. Az autósok egy része egyenrangú partnernek tekinti a gyalogost a közlekedésben – mondani sem kell, a veszélyt a másik rész jelenti. Sokan voltak, akik a városi 50-es tempót is sokallották.

Végezetül Kunhalmi Zoltán elnök „Homokszemek a fogaskerekek között” címmel tartott előadást, hivatkozva a felmérésükre is. Kiemelte: míg az osztrák KRESZ fontosnak tartja megemlíteni azokat, akikre vigyázni kell (gyalogosok, gyermekek, látásukban korlátozottak, vagy vakok), a magyar csak érintőlegesen foglalkozik ezzel. Utalva a felmérésre, jegyezte meg: 95 százalék egyetért abban, hogy speciális védelem szükséges a közlekedő gyermekeknek. Hosszasan foglalkozott azzal, milyen kijelölt gyalogátkelőhelyek felfestését javasolnák, miközben az is szerepel előterjesztésükben: a jelzőtáblák erős elsőbbségi kötelezettséget jelöljenek! A rendészeti eszköztár megerősítését is szívesen látnák: ellenőrzésekkel és büntetésekkel. Emellett célszerű lenne bevezetni a több országban már alkalmazott megállás helyét jelző vonalat minden zebra előtt. Ám mindehhez arra is szükség van, hogy a közlekedési morálunk pozitív irányba változzon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában