iskolakezdési támogatás

2019.08.29. 16:00

Tanévkezdés segítséggel

Iskolakezdési támogatással, tanszerekkel segítenek a rászoruló családoknak. Az Ökumenikus Segélyszervezet 380 csomagot postázott a megyében lévő hátrányos helyzetű gyermekeknek, a Máltai Szeretetszolgálat ruhát gyűjt, az önkormányzatok hozzájárulnak a költségekhez.

Nagy-Hankó Krisztina

Az iskolákba már megérkeztek a tankönyvek

Forrás: ÉM

A tanévkezdésre nem csak a családok készülnek. Az önkormányzatok és különböző segélyszervezetek is támogatják saját lehetőségeikhez mérten a rászoruló gyermekeket. Utánajártunk, hogy a megyében hogyan és mivel tudnak segíteni.

Iskolakezdés együtt

Az Iskolakezdés együtt!-segélyakció vége felé közeledve zajlik az új tanszerekből álló csomagok összeállítása, és megkezdődött az adományok kiszállítása is az Ökumenikus Segélyszervezetnél. A munkatársak és önkéntesek folyamatosan dolgoznak, hogy a segítség mind az 1000 gyerekhez eljusson az első becsengetés előtt. Országosan 19 megyében és Budapesten osztják el ezeket, melyekből jutott bőven Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is – mondta el Kis Boáz sajtóreferens. Miskolcra, Szendrőbe, Olaszliszkára, a Gönci járásba és Sátoraljaújhelyre összesen 380 csomagot postáztak.

Jellemzően azok a gyermekek kapják meg a csomagokat, akik az intézmény látókörében vannak. Egyrészt egységcsomag formájában, amiben tanszerek vannak, külön alsósoknak és külön felsősöknek. Illetve személyre szabottan ruhacsomagot, kifejezetten azoknak, akiknek a tanszerek mellett, hátrányos helyzetükből adódóan már nem jutott pénz új ingre, nadrágra vagy ünneplőcipőre.

Más módon segítenek

Megkeresésünkre a Máltai Szeretetszolgálat regionális koordinátora, Tóth-Simon Károly elmondta, hogy jelenleg náluk gyermekruha-adománygyűjtés van, direkt az iskolakezdésre való tekintettel. Az akciót nyilvánosan, a közösségi oldalukon hirdették meg. Igyekeznek kiszolgálni a lakossági kéréseket, ha valaki hozzájuk fordul, azonban leginkább azokra fókuszálnak, akikkel év közben is kapcsolatban állnak.

Tanodáik működnek az Észak-magyarországi régióban jelenleg három helyen, ahol hátrányos helyzetű gyermekek iskolai felzárkóztatásával foglalkoznak pedagógusok és szociális munkások. Ez 30 kis diákot érint tanodánként, elsősorban nekik segítenek abból a minimális adományból, ami beérkezik hozzájuk – hangsúlyozta a koordinátor.

A települések nagy része saját költségvetéséből minden évben fordít a tanévkezdésre. Fontos számukra a családok ily módon történő támogatása is.

Iskolakezdési támogatás

A sajóecsegi önkormányzatnál a tanévkezdést tízezer forintos egyszeri támogatással segítik, amelyet minden család megkap, ahol a gyermek iskolába jár – mondta Inklovics László polgármester. Ez magában foglalja a nappali tagozaton tanuló főiskolás és egyetemista diákokat is. A településen száznál több gyermeket és fiatalt érint a segítség. Ezenfelül az iskolába járás költségeit is állja az önkormányzat, hiszen a tanévet érintő hónapokban megtérítik a buszbérlet árát a családoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában