Hangony

2019.08.06. 12:00

Finomságok készültek

Kulturális programok, koncertek is szórakoztatták a közönséget a hangonyi búcsúban.

Marosréti Ervin

Készül az étel

Az Ózdhoz közeli Hangonyon a búcsú nagyon korai időpontra esett. A meghívott vendégek többször is szóvá tették, hogy minek menjenek a faluba, hiszen akkor még semmi nem érik be, csupán a tök. Erre a történetre a település korábbi vezetése elindította a tökfesztivált, amelyet azóta is egyre nagyobb figyelem és érdeklődés mellett bonyolítanak le.

A többség elsősorban főételben gondolkodik a tökkel kapcsolatban.

A meghirdetett főző- és süteménysütő versenyre idén is több csapat nevezett be. A korábban is bevált finom ízek mellett a többség igyekezett újdonságokat is belecsempészni a töktartalmú főételekbe és desszertekbe.

Komoly előkészületek

– Egy gorgonzolás tejszínes ragut készítettünk, amibe padlizsánt, cukkinit és paprikát tettünk, fokhagymával, valamint kaporral fűszereztük. Később ezt töltöttük bele egy ugyancsak cukkinis tócs­niba, összehajtottuk, majd egy fokhagymás sütőtökpürével locsoltuk le – árulta el a versenyre benevezett ételük receptjét Mák Petronella.

Készül az étel

– Ezt a különlegesnek mondható ételt apukámmal együtt találtuk ki. Ő szakács, nagyon sokat segített a csapatunknak. Először vettünk részt a főzőversenyen, de a napi étkezés során is szeretjük a tökből készült ételeket, elsősorban a főzeléket.

Inkább főétel

A nap első felében a gasztronómiai különlegességek vonzották a helyszínre a hangonyiakat és a vendégeket, délután pedig a változatos kulturális műsor töltötte meg a színpad előtti területet. A helyi amatőr csoportok, zenekarok fellépése után a Highland Bastards ír népzenével szórakoztatta a közönséget, majd a Road zenekar lépett fel, az utcabál előtt pedig tűzijátékban is gyönyörködhettek a tökfesztivál és falunap résztvevői.

– Nagyon fontos számunkra ez az esemény, ami összehozza a falu apraját-nagyját – tette hozzá Kovács Szilárd, Hangony polgármestere. – Érdekes a tökös kezdeményezés, mert egyáltalán nem könnyű belőle átlagos ételt csinálni. Ami itt készül, az többnyire különleges finomságnak mondható. A többség elsősorban főételben gondolkodik a tökkel kapcsolatban, de nem oly régen kóstoltam tökös kuglófot, ami ugyancsak ízletes volt. Bízom benne, hogy idővel Hangonynak egy komoly jellegzetességévé válnak ezek az ételek és az egész tökfesztivál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában