Helyi közélet

2019.03.09. 13:29

A last minute helyett ma már az előfoglalás a divat

Miskolc - Nagyon távolról és nagyon közelről is érkezett díszvendég a miskolci utazási kiállításra.

Miskolc - Nagyon távolról és nagyon közelről is érkezett díszvendég a miskolci utazási kiállításra.

Pénteken nyitott és szombaton zárul Miskolcon az ITC Székházban a XXVI. „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállítás.

Előbb, mint utóbb

„Az utóbbi időben igencsak megváltoztak az utazni vágyók szokásai, és ehhez az utak értékesítőinek is alkalmazkodni kell. Tudni illik, amíg a korábbi években zömében a »last minute« ajánlatokra várva az utolsó pillanatban foglaltak utakat, addig mostanra ez a helyzet átrendeződött: a programokat szervező irodák már az év első hónapjaiban jelentős előfoglalási kedvezményekkel kínálják útjaikat” – fogalmazott a „Menjünk világgá…!” tegnapi megnyitóján Bárdos István, a kiállítás menedzsere. – Mindez arra ösztökélte az utazási kiállítások rendezőit is, hogy a megszokottnál korábbi időpontokra szervezzék a seregszemlét.

Mint tudott, az országban három jelentősebb utazási kiállítást tartanak számon: a fővárosit mint legnagyobbat – ezt rendezték meg február közepén –, az egy héttel későbbi debrecenit és a mostani miskolcit.

A miskolci kiállítás tehát különleges, kiemelt helyen van az ország utazási seregszemléi között, és a huszonhatodik alkalom azt is jelzi, hogy Miskolc rendezvénysorozatai között is a patinás kategóriába tartozik.

Turisztikai attrakciók

A városvezetést képviselő Pfliegler Péter alpolgármester is örömét fejezte ki, hogy a város ilyen rangos esemény otthona már évtizedek óta. Emlékeztetett arra, hogy Budapesten standdal volt jelen Miskolc, és rengeteg pozitív visszajelzéssel érkezett haza a stáb. „Látható, hogy másképp állnak már térségünkhöz. A miskolci kiállítás pedig jelzi, hogy büszkék lehetünk Miskolcra, a hosszan sorolható turisztikai attrakcióinkra…”

A kiállítás menedzsere által elmondottak fényében közel száz kiállító kínálta utazási vagy programajánlatát. Voltak útifilm-vetítések, kulturális programok, de sztra­pacskakóstolás is. Látványosságokkal találkozhatnak mind az épületben, mind az épület előtti téren a mai nap folyamán a XXVI. „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállításra érkező érdeklődők.

Bemutatkozott tegnap a kiállítás két díszvendége, a nagyon távolról érkezett Kanári-szigetek és a nagyon közel található Kazincbarcika, amelyet ma már Kolorcityként emlegetnek az ide érkezők és az itt élők egyaránt.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában