Helyi közélet

2019.02.06. 17:54

A termelékenységünk javulása létkérdés lett Miskolcon

Miskolc - A nemzetközi versenyképesség érdekében sürgős az innováció.

Miskolc - A nemzetközi versenyképesség érdekében sürgős az innováció.

„Az innováció, a termelékenység javítása ma az egyik legutolsó dolog, amire költenek a hazai kis- és középvállalkozók. Talán a megtermelt jövedelem 1 százalékát sem teszi ki az ilyen költés. Miközben a nálunk fejlettebb országokban az innovációra költött összegek legalább 3 százalékot tesznek ki – hangsúlyozta Barkóczi István ismert miskolci vállalkozó, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.

A mondatok pedig az Országos Innovációs Fórumsorozat miskolci nyitórendezvényén hangzottak el, amelynek éppen azt a feladatot tűzték ki céljául, hogy indítson el egy olyan fejlődési folyamatot, amely 2030-ra odáig jut, hogy Magyarország európai szinten az innovációt alkalmazó országok élmezőnyéhez tartozzon.

A folyamat egymásból következő elemekből áll: nagyobb profit, nagyobb pénz az innovációra. A nagyobb profitot pedig az innováció okozza. Beindulhat tehát egy felfelé irányuló spirál, amelynek végpontja egy igencsak kedvező állapot.

Versenyképesség

Ezt erősítette meg a fórumon dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese, aki az innovációt a versenyképesség zálogának nevezte, mondván: aki innovál, versenyképesebb.

ÉM-SZB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában