Helyi közélet

2018.08.17. 13:51

Úttalan utakon Borsodban

Pere, Abaújszántó - A napokban Peréről indultunk el Abaújszántóra. Igaz, a pereiek mondták, hogy csak óvatosan, mert az az út felér egy kalandtúrával, de azért mi nekivágtunk.

Pere, Abaújszántó - A napokban Peréről indultunk el Abaújszántóra. Igaz, a pereiek mondták, hogy csak óvatosan, mert az az út felér egy kalandtúrával, de azért mi nekivágtunk.

Kiderült, rosszabb volt, mint egy kalandtúra. Az út több kátyúval büszkélkedhetett, mint aszfalttal. Lépésben lehetett csak haladni, de így is igencsak zötykölődősre sikerült az utazás.

Megkérdeztük a Magyar Közút Zrt.-t, mikor javítják meg az utat. A következő választ kaptuk:

„Társaságunk minden évben előre meghatározott központi, állami költségvetési forrásból láthatja el az Országos Közutak Kezelési Szabályzatának előírásai szerinti üzemeltetési és fenntartási feladatokat. Vagyis a rendelkezésünkre álló források erejéig az országos közúthálózaton a lokális vagy nagyfelületű javítási munkákat végezhetjük el.

A kátyúzási munkákon túlmutató, teljes körű felújítási munkák külön hazai vagy európai uniós forrásokból valósulhatnak meg. A felújításokra vonatkozóan társaságunk javaslatot tehet, a felújításokhoz szükséges források felett azonban nem társaságunk rendelkezik. A felújítási igények egyelőre magasabbak, mint az erre fordítható források, ezért az utak felújítása ütemezetten valósulhat meg.

Társaságunk 2017. december 13-án tette közzé, hogy idén mely utakon indíthat el a teljes körű felújítási munkákat. A projektek listája itt érhető el: http://internet.kozut.hu/Lapok/2018-utfelujitasi-programok.aspx.

Ez alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az idei évben az elmúlt évek legnagyobb útfelújítási programja valósulhat meg, melynek során mintegy 160 kilométernyi fő- és mellékút felújítása indulhat el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a hazai forrásból megvalósuló 2018-as Komplex útfelújítási Program, illetve feladattervi keretünk terhére.

Az Ináncs-Abaújszántó összekötő mellékút felújítása szakmai szempontok alapján is szükséges, de az idei felújítási programokban nem szerepel, ugyanakkor a középtávú felújítási terveink között megtalálható, az előzetes becsült költsége a projektnek meghaladja a 730 millió forintot. Így a munkákat akkor indíthatjuk el, ha ezt az alaptevékenységünkön felüli plusz forrást hazai vagy európai uniós forrásból biztosítani tudják társaságunk számára. A teljes körű felújításig ütemezetten, a rendelkezésünkre álló erőforrások erejéig karbantartási, lokális javítási munkákat végzünk. Az autósok közvetlenül társaságunknak is jelezhetik észrevételeiket az országos közúthálózattal kapcsolatosan az [email protected] e-mail címen, minden bejelentést egyedileg kivizsgálunk.”

ÉM


[related-post post_id="3952318"]

[related-post post_id="3947962"]

[related-post post_id="3947200"]

[related-post post_id="3902814"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában