Helyi közélet

2018.08.18. 08:39

Nem enyhül a vita a miskolci komplexumról

Miskolc - Hiába a fórum, továbbra sincs egyetértés a civilek és a beruházó között. Maradtak még kérdések, de remélik, megoldódnak.

Miskolc - Hiába a fórum, továbbra sincs egyetértés a civilek és a beruházó között. Maradtak még kérdések, de remélik, megoldódnak.

Megtartották a napokban az Avalon Center Kft. Szent István térre tervezett négyemeletes iroda-üzletház komplexumával kapcsolatban szervezett közmeghallgatást. Ahogyan arról beszámoltunk, az eseménynek helyt adó városházi közgyűlési terme szinte teljesen megtelt érdeklődővel, akik számtalan véleményt megfogalmaztak a beruházással kapcsolatban, a délután négykor kezdődött fórum ennek köszönhetően egészen az estébe nyúlt.

Arról, hogy miért és miben van az ellentét a beruházó és a helyiek, valamint a civil szervezetek között már többször, részletesen is beszámoltunk, a közmeghallgatáson pedig többségében ugyanezek a témák merültek fel.

Válaszokat várnak

F. Nagy Zsuzsanna, a Zöld Kapcsolat Egyesület elnökében kettős érzéseket kelt a csütörtöki fórum.

– Környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezet vezetőjeként hatalmas öröm, szinte szívet melengető érzés számomra, hogy a nyári időjárás és a hétköznap délután ellenére ilyen sokan eljöttek erre a meghallgatásra, és kinyilvánították véleményüket a tervezett fejlesztéssel kapcsolatban. Azt viszont szomorúnak tartom, hogy néhány kérdésünkre csak részben, vagy egyáltalán nem kaptunk érdemi választ. Továbbra is problematikusnak tartom, hogy nem tudunk részleteket a régészeti feltárásról, erről ugyanis a hatástanulmányban mindössze néhány sort láthattunk és válasz a programon sem érkezett senkitől. Nem győztek meg a szakemberek azzal sem, hogy a létesítendő mélygarázsba be- és onnan kihajtó autók miatt nem fog nőni a zaj- és porhatás ebben a műemléki környezetben, a több száz éves Avasi templom tövében – hangsúlyozta F. Nagy Zsuzsanna.

Ikonikus épület lesz

Megkérdeztük az Avalon Center Kft.-t is, akik némileg másképp látják a helyzetet. Abban Tóth Róbert, a cég ügyvezetője is egyetértett F. Nagy Zsuzsával, hogy szerencsés volt a magas részvétel.

– Ennél is nagyobb öröm, hogy az esemény lehetőséget biztosított arra, hogy a leendő beruházás koncepcióját bemutathassuk, és a tévhiteket, aggályokat eloszlathassuk, hiszen erre ezidáig nem volt lehetőségünk. Szándékunk, hogy Miskolc szívében egy olyan ikonikus épületet hozzunk létre, amely mindenki megelégedésére szolgál. Az Avalon Business Center terveinek ismertetését követően azt tapasztaltuk, hogy a leendő épület koncepciója a résztvevők döntő többségénél kedvező fogadtatásra talált. Bízunk benne, hogy a miskolciak többsége üdvözli törekvéseinket, mellyel hozzájárulhatunk egy még szebb és élhetőbb magyar nagyváros létrehozásához – tette hozzá Tóth Róbert, az Avalon Center Kft. ügyvezető igazgatója.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="3954842"]

[related-post post_id="3913660"]

[related-post post_id="3889181"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában