2018.08.22. 07:17
Megrótták, de szabályosan járt el a miskolci buszsofőr
Miskolc - Vizet ivott egy kislány a miskolci buszon, leszállították a családot.
Miskolc - Vizet ivott egy kislány a miskolci buszon, leszállították a családot.
Úgy tudnánk összefoglalni a történetet, hogy a menetrend szerint vasárnap 18 óra 10 perckor induló, az Auchan és az Avasi kilátó között közlekedő miskolci autóbuszjárat mintegy 15-20 percig nem indult el, mert a jármű vezetője le akart szállítani a buszról egy egész családot, amiért ételt és italt fogyasztottak.
Nem csak a kislányról szólt
A történet oly módon terjedt el, hogy az egyik utas videóra vette a jelenetet, ahogy a család vitázik a sofőrrel és a Facebookra is feltöltötte azt. A világhálón látható változat szerint a busz vezetője azért állította le az épp indulni készülő buszt, mert egy kislány vizet ivott egy palackból és kihívta a rendőröket is a keletkezett vita miatt.
Azt is állították, hogy a buszon utazók közül sokan védték a családot, mert úgy vélték, hogy a kislány nem sértett meg semmilyen szabályt azzal, hogy ivott pár korty vizet. Mások szerint azonban az volt a gond, hogy a család evett is és ez már szabálytalan: „ez verte ki a biztosítékot”.
Tilos az étel- és italfogyasztás
Az ügyről megkérdeztük a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. álláspontját. Közleményükből megtudtuk, a cég valamennyi járatán az utasok védelme, ruházatuk tisztaságának megóvása érdekében – a visszazárható PET-palackos kiszerelésű, nem alkoholos italok kivételével – szigorúan tilos az étel- és italfogyasztás. A járművezetők az utazási szabályokat megsértőket leszállíthatják. Amennyiben azt megtagadják, rendőri intézkedést kérhetnek. A vasárnap esti történetben érintett buszvezető „az üzletszabályzatban leírtak szerint, ugyanakkor nem a számára előírt, kellő udvariassággal járt el, ezért a munkáltatótól megrovásban részesül” – tudtuk meg. Az MVK Zrt. a járművezető udvariatlan viselkedéséért az érintett családtól elnézést kér, ugyanakkor fenntartja, hogy a buszvezető az ide vonatkozó szabályzat előírásának megfelelően járt el, amikor az étkezés befejezésére szólította fel a családot, majd ennek megtagadását követően rendőri intézkedést kért.
ÉM-SZB