Helyi közélet

2018.08.30. 12:34

Lesz megyei fürdő idén a legjobbak között?

Miskolc - Péntek éjfélig még szavazhatunk a kedvenc strandunkra.

Miskolc - Péntek éjfélig még szavazhatunk a kedvenc strandunkra.

Negyedik alkalommal hirdették meg idén az „Év fürdője” versenyt. Az internetes szavazásban péntek éjfélig közel kétszáz fürdő három kategóriában, három hónapon át verseng a látogatók voksaikért.

A három kategória kialakítására azért volt szükség, mert a magyarországi fürdők igen eltérő adottságokkal rendelkeznek. A legnagyobb és legismertebb, valamint nagyvárosokban található fürdők „Az Év Fürdője 2018” kategóriában, a regionálisan ismert fürdők „Az Év Feltörekvő Fürdője 2018” míg a kis településeken található kisebb fürdők „A Helyiek Kedvenc Fürdője 2018” kategóriákban indulnak.

Bár a fürdők egymással versenyeznek, a szavazás célja mégis az, hogy a magyar fürdőkre irányítsa a figyelmet, hiszen a fürdőbe járás amellett, hogy nagyszerű kikapcsolódás, a testünkre és az idegrendszerünkre is kiváló hatást gyakorol, valamint a betegségek megelőzésében és a sportolás utáni regenerációban is nagyon hasznos.

Tíz megyei fürdő verseng

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből összesen tíz strandra lehet szavazni az alábbiak szerint: Az Év fürdője 2018 címért a Miskolctapolcai Barlangfürdő és a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő; az Év feltörekvő fürdője 2018 címért a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő, a Végardó fürdő, a Selyemréti Strandfürdő, és a Tiszaújvárosi Gyógy- és termálfürdő; a Helyiek kedvenc fürdője elismerésért pedig a Miskolctapolcai Strand, a Mezőcsáti termálfürdő, az Ózd Városi Strand valamint a Szerencsi Fürdő és Wellnessház indult. Szavazni augusztus 31-én éjfélig lehet a www.azevfurdoje.hu címen.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="3847134"]

[related-post post_id="3607522"]

[related-post post_id="3571893"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában