2018.08.31. 14:04
A rendőröknek is csengetnek
Miskolc - Minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy megelőzzék a baleseteket.
Miskolc - Minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy megelőzzék a baleseteket.
A nyári szünet után az iskolakezdés a rendőrség számára is több feladatot, kiemelt odafigyelést igényel. Éppen ezért már hosszú évek óta bejáratott programok és akciók indulnak ilyenkor útjukra a rendőrség szervezésében, társszervekkel és hatóságokkal együttműködve, melyeknek kiemelt célja az, hogy megelőzzék a baleseteket. A tanévkezdet több szempontból fokozott veszélyeket rejthet a gyermekek számára, ezért a rendőrség ilyenkor kiemelt figyelmet fordít az iskolák környékére. Szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál.
Minden iskolában
A nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre, tömegesen jelennek meg a gyerekek a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra.
A rendőrség évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét. Az idei tanévben is folytatódik az immár tizedik éve működő „Az iskola rendőre” program, amelynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.
„Az előző tanévben megyénkben 257 iskolában 203 iskolarendőr működött közre nagyon sikeresen, de az a célunk, hogy a megye minden iskolájával élő kapcsolat legyen és bevonjuk őket a programba” – magyarázza Janasóczki Attila, a megyei főkapitányság szóvivője.
ÉM-HI
[related-post post_id="3968838"]
[related-post post_id="3968425"]