Helyi közélet

2018.01.13. 12:34

Szaktanácsadóként vállal szerepet Putnokon Miskolc korábbi jegyzője

Putnok - Ózd, Edelény és Miskolc után dr. Csiszár Miklós a putnoki önkormányzat sikeréért dolgozik.

Putnok - Ózd, Edelény és Miskolc után dr. Csiszár Miklós a putnoki önkormányzat sikeréért dolgozik.

Hosszabb ózdi és miskolci szerepvállalása után a putnoki önkormányzat munkáját segíti dr. Csiszár Miklós jegyző. Tavaly ősszel kapta meg a felkérést, hogy – hivatalosan – szaktanácsadóként vegyen részt a helyi közigazgatásban. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, és mivel nyugdíjba vonulása után volt ideje a feltöltődésre, örömmel vállalta el az új kihívást.

Családias környezet

– A putnoki jegyző asszony gyermekáldás előtt áll, ezért Tamás Barnabás polgármester úr megkeresett, hogy szálljak vissza az önkormányzat világába – fogalmazott érdeklődésünkre dr. Csiszár Miklós. – Nem sokat gondolkodtam rajta, szinte azonnal igent mondtam. Családias környezetbe kerültem, általam jól ismert és kiváló szakembergárdához csatlakozhattam. Hivatalosan szaktanácsadóként foglalkoztatnak, de gyakorlatilag a jegyzői feladatokat is el kell látnom. A munkaidőm rugalmas, ezért nem kell napi szinten Putnokra utaznom, továbbra is Ózdon élek. Amikor szükséges, akkor természetesen megyek, de a számítógép és az internet világában sok feladat megoldható elektronikus úton is.

Dr. Csiszár Miklós a rendszerváltás kezdete óta, közel két évtizeden keresztül Ózdon volt jegyző. Innen Edelénybe vitt az útja, az utolsó hat-hét esztendőben pedig Miskolc fejlődéséért dolgozott. 2016 végén vonult nyugdíjba, bő fél év kikapcsolódás, pihenés után lépett be a putnoki önkormányzat ajtaján.

Előtérben a hobbi

– Az elmúlt hónapokban a kedvelt hobbijaim kerültek előtérbe – avatott be a mindennapjaiba dr. Csiszár Miklós. – Futottam, kirándultam és egy-két külföldi országba is eljutottam. Kellőképpen kipihentem az elmúlt évek fáradalmait, ezért szívesen fogadtam a putnokiak invitálását. A közigazgatást mindig is szerettem, ez nem változik meg egyik pillanatról a másikra. Konkrétan nem határoztuk meg, hogy meddig tart ez az együttműködés, ha polgármester úr úgy látja, hogy már nincs rám szükség, akkor megyek a dolgomra. Addig viszont minden erőmmel azon leszek, hogy Putnok az elmúlt időszakban tapasztalt fejlődési pályán maradjon.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában