2017.12.10. 19:57

Már gyermekként vágytak a zenekarba

Miskolc - Két harsonaművész lesz a szólistája a Hangforrás bérlet következő koncertjének. Interjú Kakuk Zoltánnal és Szilágyi Csabával, a Miskolci Szimfonikus Zenekar harsonaművészeivel.

A Miskolci Szimfonikusok büszkék arra, hogy muzsikusaik külön-külön is nagyszerű zenészek, így évadonként legalább egy hangversenyen szólista szerepben láthatjuk a társulat egy-egy tagját. December 14-én a Hangforrás bérlet második koncertjén Kakuk Zoltánt és Szilágyi Csabát.

Jelenleg mindketten a Miskolci Szimfonikus Zenekar harsonaszólamában tevékenykedtek. Hogyan emlékeztek vissza a kezdetekre?

Kakuk Zoltán: 1995-ben kerültem a zenekarhoz. A konzis és a főiskolás éveim alatt szinte az összes zenekari koncerten ott voltam (még a színházban), és ámulattal figyeltem, hogy hogyan működik egy ilyen hatalmas együttes. Mint egy focicsapat, mindenkinek megvan a posztja, csapatmunka, koncentráció szükséges, és jön a nagy „varázsló”, aki egyben tartja az egészet. Akkoriban elhatároztam, hogy én részese szeretnék lenni ennek a csapatnak. Kitartottam Miskolc mellett, pedig felvettek szombathelyi zenekarhoz is 1995-ben, majd 2000-ben a Nemzeti Filharmonikus Zenekarba félállásba, de a varázslat nekem itt működött. A zenei pályám egyébként egészen véletlenül indult. A szomszéd fiú zongorázni kezdett a hevesi zeneiskolában, és mivel barátok voltunk, engem is elcsalt. Ott aztán elég hamar kiderült, hogy van tehetségem a zenéhez.

Szilágyi Csaba: Zeneiskolába a nagypapám kérésére iratkoztam be, mivel imádta a fúvószenét, pontosabban a fúvószenekari, katonazenekari muzsikát. A választásom rézfúvós hangszerre esett: előbb tenorkürtön, majd később harsonán játszottam. A zeneiskolai élmények hatására választottam később aztán a muzsikus pályát, hiszen a mindennapok részévé vált a zene az életemben, nem is volt más út. Középiskolás éveim alatt minden szimfonikus zenekari koncerten ott voltam, s ábrándoztam, milyen jó lenne bekerülni a Miskolci Szimfonikus Zenekarba. Ez az álmom teljesült is 2003 januárjában.

A zenekari munka mellett mindkettőtöknek szívügye a tanítás. Miért tartjátok ezt fontosnak?

Kakuk Zoltán: A tanítás nagyon fontos az életemben. Már az akadémista éveim alatt zeneiskolában tanítottam, az évfolyamtársaim értetlenül álltak a jelenség előtt… Nyilván nem mindenki alkalmas pedagógusnak… Jelenleg a konziban és a főiskolán is tanítok, s bátran elmondhatom, hogy tanárként nagyon sokat profitáltam a zeneiskolai évekből, a kicsik fogékonyak, őszinték, motiváltak, öröm velük együtt dolgozni.

Szilágyi Csaba: Szerintem mindenkinek van valami küldetése az életben. Az enyém az, hogy megszerettessem a muzsikát a növendékeimmel, s minél több emberrel, erősítsem kitartásukat, szorgalmukat. Zenei élményekhez jussanak, egészséges lelkületű, zenekedvelő felnőttekké váljanak később.

Az említett szerepkörökön kívül mindketten játszotok kamaraformációban is. Ez milyen élményt nyújt számotokra?

Kakuk Zoltán: Kamarazene. Mint egy falat kenyér! Jó haknik, lazaság, pohár sör! Ismerd meg Észak-Magyarország gyönyörű kistelepüléseit! Nekem ez a kikapcsolódás.

Szilágyi Csaba: Zeneiskolás korom óta kamaraegyüttesben is játszom. Amellett, hogy csapatépítő hatása van, népszerűsíthetem a rézfúvós muzsikát. Igényes műhelymunkát igényel, s javítja a zenekari hangzást is, ha sokat muzsikálok más rézfúvós hangszercsoporttal.

Jó néhány év zenekari tapasztalat van már mögöttetek. Megosztanátok velünk egy-egy emlékezetes eseményt?

Kakuk Zoltán: Kiemelkedő színpadi élmény volt számomra Kocsis Zoltánnal a Bartók Concerto előadása, nagyon mélyen megérintett. Vicces emlék is volt, amikor az egyik kollégám a belépés pillanatában hanyatt esett a székkel, persze koncerten.

Szilágyi Csaba: Számtalan emlékezetes hangverseny van mögöttem, nagyszerű karmesterekkel, szólistákkal, ezek a koncertek mindig új töltést adtak a pályámnak. Vicces is volt, játszottam már sombreróban közönségnek vidám muzsikát. Volt, hogy a Játsszunk zenét sorozatunkban gumicsővel, műanyag tölcsérrel kellett a gyerekeknek játszanom valamit…

A Hangforrás bérlet második koncertjén Hidas Versenymű két harsonára és zenekarra című művét hallhatja tolmácsolásotokban a közönség. Hogyan viszonyultok ehhez a darabhoz?

Kakuk Zoltán: Hidas Frigyes elképesztő jó érzékkel írt fúvós hangszerekre! Nagy feladat, de rendkívül szerethető a darab. Csabival nagyon egy hullámhosszon kell lennünk, de ez nem probléma, hiszen többször fújtunk már kettősversenyt, ismerjük egymást, jó barátok is vagyunk, ami nem mellékes.

Szilágyi Csaba: Játszottam már korábban is Hidas-darabokat, ezek népszerűek a harsonajátékosok körében, szívesen játsszuk ezeket. A Mester nagyon jól ismerte a harsona összes csínját-bínját. Ez a versenyműve is nagyon szórakoztató lesz, tele jazzelemekkel. Emellett mivel kettősverseny, nagyon jól „fel kell készülnünk egymásból”, figyelve, segítve egymást.

Miben más egy kettősre felkészülni, mint mondjuk a szólista szerepre, vagy akár a nagyzenekari szerepre?

Kakuk Zoltán: A nagyzenekar csapatmunka, a kettősverseny két ember extrém sportja, a szólista szabadon „garázdálkodhat” bizonyos kereteken belül.

Szilágyi Csaba: Minden koncertre kell készülni, nem csak magam miatt. A kettősverseny külön műhelymunka lesz Zolival, rengeteget kell majd elsősorban együtt készülni, hogy ismerjük egymás rezdülését a darabban. Igazán szép és izgalmas feladat lesz.

- Handa Eszter -