Helyi közélet

2017.05.27. 17:15

Mészhidráttal kezdődik a cementes újraindulás

Miskolc - Mintegy félszáz embernek már van munkája a a cementgyár mészhidrát üzeme révén.

Miskolc - Mintegy félszáz embernek már van munkája a a cementgyár mészhidrát üzeme révén.

Néhány hete már folyik a próbaüzem, pénteken pedig ünnepélyesen át is adták az évek óta nem termelő hejőcsabai cementgyár, (mostani nevén HCM 1890 Kft.) évi 40 ezer tonna mészhidrát előállítására alkalmas üzemét.

A kormány számára fontosak a magyar vállalatok.” Csöbör Katalin

Megfelel az előírásoknak

Kálmán János cégtulajdonostól megtudhattuk, hogy a beruházás magántőkéből valósult meg, a pontos összegről azonban nem adott tájékoztatást a társaság első embere.

Az ünnepélyes avatón a cégtulajdonos beszédében elhangzott, hogy a mészhidrátüzem beruházásának részeként modernizálták a technológiához tartozó épületeket és gépsorokat, ennek köszönhetően az üzem immár megfelel a legszigorúbb magyar és európai uniós környezetvédelmi előírásoknak.

A mészhidrát az építő-, az élelmiszer- és a vegyiparnak, valamint környezetvédelmi szolgáltatóknak alapanyagul szolgál, de használják a gumigyártásban, a mezőgazdaságban, valamint a szennyvíztisztításban, talajjavításban is. Mint megtudtuk, a mészhidrát üzem közvetlenül a gyártásban huszonhat, a kapcsoló tevékenységekben további 40 dolgozónak ad munkát az üzem.

Nyolcszáz ember reménye

Eddig mintegy másfél milliárdot fektettünk a gyárba.” Kálmán János

Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője az átadáson arról szólt, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú, hogy a magyar tulajdonban lévő kis- és középvállalatok jól prosperáljanak, húzzák a gazdaságot és stabilan munkát adjanak a hazai munkaerőnek.

A politikus kiemelte, hogy, amikor a hejőcsabai cementgyár külföldi tulajdonosa leállította a gyártást, több száz ember maradt munka nélkül. A gyár termelésének reménybeli újraindítása pedig mintegy nyolcszáz embernek adhat majd munkát.

Kormánydöntést várnak

Kálmán János a cementgyártás újraindításáról elmondta, hogy az mintegy 5–15 milliárd forintba kerülhet, az ehhez vezető út egyik nagyon fontos állomása volt a pénteken átadott üzem. A tulajdonos eddig saját pénzből mintegy másfél milliárd forintot fektetett be, a cementgyártás megkezdése – Kálmán János megfogalmazása szerint – a „kormányon múlik”. Ahhoz is a kormány segítségére van szükség, hogy a cementgyár visszakapja a bányászati jogosultságát.


Évtizedes perek nyomán

Emlékezetes, hogy a hejőcsabai cementgyárat – a privatizációt követően – sok éven át szakmai befektetőként a svájci Holcim konszern működtette. A gyártást 2011-ben állították le, a dolgozókat elbocsátották. Mindeközben a Holcim csaknem két évtizeden át jogvitában állt a Magyar Cement (MC) Kft.-vel. A perre menő nézeteltérés arról folyt, hogy a gyár területére a Holcim által telepített gépek, berendezések alkotórészei vagy csak tartozékai a területnek, amelynek tulajdonosa egyébként az alperes MC Kft. volt. A gyár végül is bírósági végzéssel került Kálmán János vállalkozó érdekeltségébe.


Átadták az évek óta nem termelő hejőcsabai cementgyár, mostani nevén HCM 1890 Kft. évi 40 ezer tonna kapacitású mészhidrát üzemét pénteken, a beruházás magántőkéből valósult meg, ennek értékről nem adott tájékoztatást Kálmán János cégtulajdonos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában