Helyi közélet

2017.01.29. 19:02

Quintessence: agárdi és vilmoskörte-győzelem Lillafüreden

Lillafüred, Miskolc, Onga - A mintaszám mellett rekord hazánkban a 433 nevezett kereskedelmi tétel is.

Lillafüred, Miskolc, Onga - A mintaszám mellett rekord hazánkban a 433 nevezett kereskedelmi tétel is.

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (VIII.) Pálinka- és Párlatverseny rekordszámú nevezésének – 1318 minta – eredményhirdetése egy nagyszabású gálán történt meg Lillafüreden, a Palotaszállóban. A verseny abszolút győztese az Agárdi Pálinkafőzde, míg a megmérettetés legjobb pálinkája a Shiszler Pálinkafőzde vilmoskörte-pálinkája lett.

Ilyen erős még soha

Az impozáns külsőségek között a pálinkagála keretében előbb a kereskedelemben kapható pálinkák, majd a magán és bérfőzetettek által nevezett minták eredményeit ismerte meg a szépszámú közönség. Az első napon a 33 nagyaranyérmes pálinka közül a társadalmi zsűri tagjai választották ki a közönségdíjas pálinkát.

A rendezvényt Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárának megnyitója vezette fel. A társadalmi zsűri szavazata alapján a közönségdíjas pálinka címet a Sáppusztai Pálinkafőzde málnapálinkája kapta. A verseny abszolút győztese az Agárdi Pálinkafőzde lett, míg az 1318 minta közül a szakavatott 28 fős nemzetközi zsűri a Shiszler Pálinkafőzde vilmoskörte-pálinkáját ítélte a legjobbnak.

A verseny rangjáról, erejéről Takács László versenyigazgató elmondta, hogy hazánkban ilyen erős mezőny még soha nem gyűlt össze. A legnagyobb kereskedelmi főzdék – egy-két kivételt leszámítva –, szinte mind jelen voltak, és legjobb tételeiket nevezték. Az eredményhirdetés rangját emelte az is, hogy Düsseldorftól kezdve Kínáig számos határon túli nevező személyesen is jelen volt, akiket elkápráztatott a Palotaszálló és maga a gála miliője. A magán és bérfőzetők között az abszolút győztes a csákberényi Pataki Attila, míg a legjobb magán és bérfőzetett pálinka címet 31 kategória győztes termék közül Pucsok Sándor szilvapálinkája érdemelte ki.

A kereskedelemben kapható minták közül 33 champion, azaz nagyaranyérem került kiosztásra, míg a magán és bérfőzetőknél 31 kategória győztes minta volt. Az 1318 nevezett és lebírált mintából 433 volt a kereskedelmi tételek száma, 552 a bérfőzők és 333 a magánfőzők által előállított pálinka és párlat. A mintaszám mellett rekord hazánkban a 433 nevezett kereskedelmi tétel és az is, hogy érkezett versenyminta Magyarországon kívül Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, Németországból, Lengyelországból, Törökországból és Kínából is. A rendezvényt mindkét nap gála és pálinkabál zárta.

- ÉM-PA -


A verseny nagydíjasai

Legjobb kereskedelmi főzde, egyben a verseny abszolút győztese: Agárdi Pálinkafőzde Kft.

A Quintessence Pálinkaverseny legjobb pálinkája: a Schiszler Pálinkafőzde vilmoskörte-pálinkája.

Közönségdíjas pálinka: Sáppusztai Pálinkafőzde málnapálinkája.

Legjobb bérfőzde: Mámor Pálinkaház Kft. – Felsőzsolca.

Legjobb magánfőző: Pavlicsek Csaba.

Legjobb bérfőzető: Pataki Attila.

Legjobb magán és bérfőzetett párlat: Pucsok Sándor szilvapálinkája.

Legjobb ongai pálinka: Ferencz Noémi sárgamuskotály szőlőpálinkája.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában