Helyi közélet

2016.10.06. 07:00

Ülésezett Miskolc közgyűlése – 2016. október

Miskolc - Csütörtökön tartották az októberi testületi ülést Miskolcon. A Borsod Online olvasóit élőben tudósítottuk az ülésről.

Miskolc - Csütörtökön tartották az októberi testületi ülést Miskolcon. A Borsod Online olvasóit élőben tudósítottuk az ülésről.


11.24: Az októberi testületi ülés befejeződött, a következő november 10-én lesz, jelentette be a polgármester. A közmeghallgatás október 20-án reggel 7 órától lesz. Köszönjük olvasóink figyelmét!


11.23: Így döntöttek a képviselők

Javaslat az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására

20 igen, 0 nem, 5 tartózkodás

Javaslat a közterületek rendjéről szóló 13/1998. (III.30.) önkormányzati rendelet módosítására

23 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendelet módosítására

24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat közterületek elnevezésére

26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat a Miskolci Közintézmény-működtető Központ alapító okiratának módosítására és az egységes szerkezetű alapító okiratának jóváhagyására

26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. között Közszolgáltatási Szerződés megkötésére

26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat egyes önkormányzati ingatlanok térítésmentes állami tulajdonba, valamint civil szervezetek részére használatba adására

24 igen, 0 nem, 2 tartózkodás

Javaslat a Bagolyvár elnevezésű ingatlan egy helyiségére vonatkozóan használó kijelöléséről

26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat sportcélú ingatlanértékesítéssel kapcsolatos döntés meghozatalára

25 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat a vis maior támogatásokkal kapcsolatos döntések meghozatalára

26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében benyújtott támogatási kérelmekről szóló tájékoztatás elfogadására, a LIFE Környezetvédelmi Integrált Projekt projektben történő részvételre, a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntések utólagos jóváhagyására

22 igen, 0 nem, 5 tartózkodás

Javaslat az építményadóról szóló 43/2013.(XI.25.) önkormányzati rendelet módosítására

18 igen, 9 nem, 0 tartózkodás

Javaslat az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 40/2012.(XII.15.) önkormányzati rendelet módosítására, valamint belterületbe vonási kérelmek jóváhagyására

18 igen, 2 nem, 2 tartózkodás

Javaslat a "Természet és kultúra - Miskolc-Nagykapos-Kassa kulturális együttműködések erősítése" című projekt pályázatának benyújtására

27 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat a DVTK Stadionban található sporttörténeti szempontból jelentős emléktárgyak megőrzésével kapcsolatos döntések meghozatalára

27 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat sportcélú ingatlanfejlesztésre benyújtott pályázathoz szükséges hozzájárulás, önerő biztosítására vonatkozó nyilatkozat kiadására

27 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Javaslat a Miskolc Holding Zrt és a MIk Zrt, a MIVIKÖ Miskolc Kft. , a miskolci Városfejlesztési Kft. egyesülésének elhatározására, valamint a Miskolc Holding Zrt. kizárólagos tulajdonában lévő Régió Park Miskolc Nonprofit Kft. és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. egyesülése kapcsán meghozandó döntések jóváhagyására

18 igen, 9 nem, 0 tartózkodás


9.49: Vége a zárt ülésnek, jelenleg a közérdekű bejelentések zajlanak.


9.15: Zárt üléssel folytatódik a közgyűlési ülés.


9.14: A város közbiztonságával kapcsolatos előterjesztéseket vitatják most a képviselők:

Javaslat a közterületek rendjéről szóló 13/1998. (III.30.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat a Bagolyvár elnevezésű ingatlan egy helyiségére vonatkozóan használó kijelöléséről

Nem volt hozzászólás, a vitát lezárta a polgármester.


9.10: Miskolc humánfejlesztésével kapcsolatos napirendeket összevonva tárgyalják a képviselők:

  • Javaslat közterületek elnevezésére
  • Javaslat a Miskolci Közintézmény-működtető Központ alapító okiratának módosítására és az egységes szerkezetű alapító okiratának jóváhagyására
  • Javaslat egyes önkormányzati ingatlanok térítésmentes állami tulajdonba, valamint civil szervezetek részére használatba adására
  • Javaslat sportcélú ingatlanértékesítéssel kapcsolatos döntés meghozatalára
  • Javaslat sportcélú ingatlanfejlesztésre benyújtott pályázathoz szükséges hozzájárulás, önerő biztosítására vonatkozó nyilatkozat kiadására
  • Javaslat a Miskolcért a szabadságért 56 kitüntető díj alapításáról és adományozásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról
  • Javaslat a DVTK Stadionban található sporttörténeti szempontból jelentős emléktárgyak megőrzésével kapcsolatos döntések meghozatalára
  • Javaslat a ´Természet és kultúra - Miskolc-Nagykapos-Kassa kulturális együttműködések erősítése´ című projekt pályázatának benyújtására
  • - Tavaly szembesültünk mi birkózók, költöznünk kell a stadionrekonstrukció miatt, majd kerestük a megoldást. A tárgyalások most értek véget, ennek a vége, hogy egy modern csarnok épülhet - ezt Deák-Bárdos Mihály fideszes önkormányzati képviselő mondta.

    Majd a polgármester a vitát lezárta.

    Majd az egyik napirendről - Javaslat a Miskolcért a szabadságért 56 kitüntető díj alapításáról és adományozásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról - szavaztak is a képviselők.

    26 igen, 0 nem, 0 tartózkodással elfogadták.


    9.04: Pfliegler Péter alpolgármester elmondta, a TOP keretén belül újabb kilenc pályázatot nyújtottak be, ezek között energiahatékonysági pályázatok is vannak. Újabb 4,2 milliárd forintos fejlesztés indulhat el Miskolcon ezeknek köszönhetően - hangsúlyozta.


    9.02: Ezeket a napirendeket tárgyalják most a képviselők:

  • Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendelet módosítására
  • Javaslat a vis maior támogatásokkal kapcsolatos döntések meghozatalára
  • Javaslat a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében benyújtott támogatási kérelmekről szóló tájékoztatás elfogadására, a LIFE Környezetvédelmi Integrált Projekt projektben történő részvételre, a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntések utólagos jóváhagyására
  • - Abban mindenki egyetért, Miskolcnak szüksége van a közlekedésfejlesztésre, de a kérdésem, mi lesz az Y-híd sorsa. A tervek már megszülettek, voltak hatástanulmányok, Orbán Viktor miniszterelnök is bejelentette, de a kormányhatározat szerint a 2020-as fejlesztésekben ez nem szerepel. Mi van a háttérben, miért nem sikerült ebben megállapodni az önkormányzatnak a kormánnyal? Miért nem támogatja a kormány és mikor fogja? - kérdezte Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője.

    Kriza Ákos a vitát lezárta. "Menjünk vissza az időben. vegye elő a Modern Városok program keretében aláírt megállapodást, ott van a szobámba, lehozatom...Hol van abban szó az Y-hídról? Orbán Viktor azt jelentette be, hogy az intermodális csomópontról valószínűleg meg fogunk állapodni. De visszatérve az Y-hídra...ennek a városnak körülbelül 50 éve gondja ez, de én voltam az első politikus, aki ezt a kérdést feltette. Azóta egy ellenzékitől nem hallottam, hogy ezt beemelnék a javaslatokba. Ennek ellenére, hogy Orbán Viktor nem ígérte meg, meg fog valósulni az intermodális csomóponttal együtt. Ez 30 milliárd forint, egy ilyen volumenű döntés hosszabb előkészítést igényel. Mióta fideszes vezetése van, azóta kezdődtek el a tervezési folyamatok és a finanszírozási oldal rendezése" - hangsúlyozta Kriza Ákos.


    8.54: Ezeket a napirendeket tárgyalják összevonva a képviselők:

  • Javaslat az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására
  • Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. között Közszolgáltatási Szerződés megkötésére
  • Javaslat az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 40/2012.(XII.15.) önkormányzati rendlet módosítására, valamint belterületbe vonási kérelmek jóváhagyására
  • Javaslat az építményadóról szóló 43/2013.(XI.25.) önkormányzati rendelet módosítására
  • Javaslat a Várost Építünk Kötvények megbízási szerződéseinek módosítására
  • Javaslat a Miskolc Holding zrt és a MIk zrt, a MIVIKÖ Miskolc Kft. , a miskolci Városfejlesztési Kft. egyesülésének elhatározására, valamint a Miskolc Holding Zrt. kizárólagos tulajdonában lévő Régió Park Miskolc Nonprofit Kft. és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. egyesülése kapcsán meghozandó döntések jóváhagyására.
  • Elsőként Soós Attila, a Fidesz frakcióvezetője kért szót.

    - Gyakran éri az a vád a költségvetést, hogy túl száraz, túl technikai jellegű. De az a tapasztalatom, az itt élők egyre inkább számon tartják, Miskolc mire és miből költi a pénzt. 2010 óta megváltozott a költségvetés tervezése, hatodik éve vezeti a várost, és próbál gondoskodni az itt élőkről a Fidesz-KDNP. Az első négy év a rendrakás ideje volt, mára a fejlődés útjára lépett a város. Azt gondoljuk, miután folyamatosan követhették Miskolc bevételét, láthatják, több száz millióval nő évről évre a saját bevétel, úgy, hogy adóemelés nem volt. Ezek a pénzek a legmegfelelőbb helyekre vándorolnak. Nem csak a miskolciak, de az idelátogatók is örömmel veszik tudomásul, ez már nem az a város, ami 10 éve volt. Azon kívül, hogy elkezdjük felhasználni azt a 35 milliárd forintos forrást, vannak területek, amire még többet kell költeni. Aki belenéz a költségvetésbe, láthatja, városüzemeltetési büdzsénk 6,5 milliárd forint. Szociális területen 600 milliót tudunk pluszban belerakni. Kultúrába is további 560 milliót, sportra is több mint 300 milliót. Ez a költségvetés bebizonyítja, lehet úgy várost építeni, hogy nem hitelből gazdálkodunk, hanem sikeres városvezetéssel és lobbi tevékenységgel működünk - mondta a frakcióvezető.

    "Támogatjuk a költségvetési korrekciót, mert azt látjuk, hogy évek óta, 2010 óta, felelős gazdálkodást folytat Miskolc önkormányzata. Egyensúlyban van évek óta a város költségvetése. Óriási dolog ez, mert 2010 előtt folyamatosan az adósságkonszolidációval kellett foglalkoznunk. Azért is támogatjuk a korrekciót, mert örömteli, hogy fejlődik Miskolc, úgy, hogy közben nem adósodunk el, terheink nem nőnek. A korrekcióban is azt látjuk, fontos területekre is többet költ a város. Olyan nagyívű fejlesztések kerülnek megalapozásra, amelyek évszázadokra is meghatározhatják Miskolc jövőképét. 35 milliárd forintot tudunk fejlesztésekre költeni, például a Diósgyőri várra, a tapolcai strand második ütemére, valamint Miskolc okosvárossá válhat. Jut a fejlesztésekből 500 intelligens térfigyelő kamerára, amitől a lakosok szubjektív biztonságérzete növekedhet. Az ország legnagyobb ipari parkja nyílhat meg Miskolc határában" - ezt már Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője mondta.

    Dr. Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője is szót kért: "Úgy tűnik, kétfajta anyagot osztottak ki, a Fidesz-KDNP elmondta, minden nagyon szép, és jó. De ez nem így van. Ez a költségvetés teljes bukta, gazdaságilag és társadalmilag is. Önöknek két alapvető prioritása volt, hogy a költségvetés egyensúlyban legyen, a másik, hitelmentesen gazdálkodjanak. Akinél van költségvetés, az lapozzon a 82. oldalra. Ott látni, hogy a kiadás és a bevétel között 7,3 milliárd a különbség, azaz a hiány. Azt is leírják, hogyan áll össze, 2 milliárd működési hiány. Ha az volt a prioritás, hogy egyensúlyt teremtsenek, nem sikerült, de a hitelmentesség sem. Hiszen 4,5 milliárd forint hitelből szeretnék kigazdálkodni. De társadalmi értelemben is megbukott, hiszen Miskolc lakossága 2010-ben 165 ezernél több volt, most 155 450 fő. Egy kisvárosnyi miskolci távozott el a városból. Hogy jót is mondjak, üzenjük Brüsszelnek, hogy köszönjük szépen, hiszen a költségvetés azzal foglalkozik, az uniós pénzekből mi minden fejlesztés jöhet létre. Ebben több dolgot üdvözlök. Miskolc útjai lerongyolódtak az elmúlt hat évben, ezeket fel kellene újítani, örömmel látom, az uniós fejlesztésekbe ez is bekerült, de egyet értek az energiahatékonysági fejlesztésekkel is."

    Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője is felszólalt, a Fidesz-KDNP kivonult a teremből. "Két bírósági ítélet sem elegendő a Fidesznek, hogy befejezze a hazudozást...A mostani költségvetés nem más, mint a Fidesz igazság beszéde. Hiszen a számok több mint 7 milliárd forintos hiányt mutatnak, és 4 milliárdos hitelfelvételt. A fejlesztések uniós pénzből, hitelből, kormányzati támogatásával valósulhatnak meg. Ha megtörténik a csapok elzárása, akkor mi lesz. Mert Miskolcnak nincs pénze. Akik elvándoroltak innen, azokat is megadóztatják. Szégyen és idegenszívű városvezetésre utaló magatartás. Nem az a megoldás, hogy az elvándorolt miskolciakat is bevonjuk az adózásba. Olyan városvezetés kell, ami nem haveri cégeket hoz helyzetbe, hanem helyi cégeket...." - sorolta a Jobbik frakcióvezetője.

    A polgármester elvette a szót tőle.

    Badány Lajos (Jobbik) önkormányzati képviselő is arról beszélt, hiány van a költségvetésben, amit hitelből terveznek pótolni. Ő is kitért arra, az uniós pénzek tartják életben a helyi beruházásokat.

    Hubay György (Fidesz) önkormányzati képviselő szerint az a fejlesztési pénz, ami a város rendelkezésére áll, történelmi léptékű. Elmondta azt is, van egy módosítóindítvány is, ami a Pereces-patak medertisztításáról szól. Nyáron volt egy kihelyezett frakcióülés Perecesen, itt felmerült, a legfontosabb a medertisztítás, most erre lehetőséget kaptak. Két héten belül az átfolyókat kitisztítják, esőzés kapcsán ne öntse el a víz a perecesieket, a tél után következik a beruházás második szakasza - ismertette.

    Dr. Kovács László (KDNP) önkormányzati képviselő a lyukóvölgyi orvosi rendelő kapcsán elmondta, fontos, az ott élő szociálisan hátrányos helyzetűek számára is biztosított legyen az orvosi ellátás.

    Jakab Péter jobbikos frakcióvezetője újra szót kapott: "Tegnap este érkezett előterjesztés, ami a Miskolc Holding cégeinek átszervezéséről szól. Szégyen, hogy ilyen komoly előterjesztést az utolsó pillanatban kapnak meg a képviselők. Mi az összevonással a valós cél? A leépítés? Illetve, hogy minél nagyobb tételben tudják elrejteni a pénzt a város polgárai elől."

    A polgármester szerint az előterjesztés egy forintról nem dönt, tévesen olvasta ki belőle a képviselő. Dr. Kriza Ákos a jobbikos frakcióvezető felkészülését kritizálta.

    Pakusza Zoltán (Jobbik) önkormányzati képviselő adatokkal cáfolta, hogy Pereceseel kapcsolatban, ami a körzete, nem adott le fejlesztési terveket. Elmondta, többször volt az alpolgármesternél a medertisztítással kapcsolatban. "Jó lett volna, ha a városvezetés egyeztet velem" - fogalmazott. Elmondta azt is, ez év májusában jelezte, sok a kátyú Perecesen, de azt a választ kapta, a rendelkezésre álló keretösszeg kimerült. "Önök meg arról beszélnek, fejlődik a gazdaság" - fogalmazott.

    A polgármester hangsúlyozta, nem a pataktisztítást kérte számon a fideszes képviselő Pakuszától, hanem a Perecessel kapcsolatos fejlesztési tervet.

    Dr. Tompa Sándor (DK) önkormányzati képviselő: "A polgármester megpróbálja abba az irányba terelni a vitát, hogy számokról ne essen szó. A számokon átszaladnak. Miközben önök az állítják, a város fejlődött, azt nem érzékeljük, itt jó élni. Ha valaki Zalaegerszegről figyeli az önkormányzati újságot, látja jó ide eljönni pár napra, de itt élni nem jó, nincsenek munkahelyek. De a költségvetésben nem találtam olyan sorokat, a népszavazási újsághirdetéseket miből finanszírozta Kriza Ákos az elmúlt hetekben. De a polgármesternek ahhoz sem volt bátorsága, bevallja, megbuktak a népszavazáson."

    A polgármester elmondta, készült egy felmérés, amiben a következő vélemények szerepelnek, 2014-ben a válaszadó vendégek 24 százaléka tartotta jónak az árak-szolgáltatások arányát, mára ez 34 százalék - ismertette a városvezető. A cikk azt írja, egyszerűen jó Miskolcra jönni, azért szeretnek idejönni az emberek. A város biztonságos, tiszta, magas minőségű szolgáltatások vannak, jó családi programok, rendezett családi desztináció - olvasta fel Kriza Ákos.

    Tompa Sándor folytatta: "Nem erről beszéltem, arról, hogy a miskolciak számára vajon élhető-e. Polgármester úrnak azért kell felelnie, hogy a miskolciak jól érzik-e magukat. A válasz nem...De a 4-es előterjesztésről a kisgömböc mese jutott eszembe. Kriza-Pálffy-Szélyes triumvirátus elindult, bekapott már néhány falatot...De mi van a Mikommal, és a többivel, ezeket mikor fogják benyelni? Pont azért, hogy az újságok azt írják, minden rendben van Miskolcon."

    A polgármester szerint nem nagy művészet olyan cikket találni, amiben a miskolciak mondják el a véleményüket a városról. Azt javasolta Tompa Sándornak, beszéljen a miskolciakkal, kérdezze meg, jobb-e most itt élni, mint a szocialista városvezetés idején.

    Dr: Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető szerint sok miskolcit nem tudnak megkérdezni, mert nem itt laknak. "A cégek összevonásáról szerettem volna szólni. Ez az előterjesztés az európai gondolkodásmódba nem fér bele. Tegnap este kiküldenek egy előterjesztést, hogy hat önkormányzati céget össze akarnak vonni. Voltak hagyományaink erre, de úgy, hogy a városi magiszter ezt véleményezte, illetve ellenzéki képviselők is. Nem úgy, mint most. Mi az üzenete ennek? Egy mondatot találtam erre az előterjesztésben, ágazati típusú összevonás jó. Milyen ágazat? ha ágazati logikáról akarnak beszélni, ez csapnivaló előterjesztés, nem támogatható. Le kellene venni napirendről, bizottságnak megtárgyalni."

    Kriza Ákos szerint az volt a baj régebben, ezer cége volt a városnak, nem volt egységes cégirányítási koncepció. Németországban is egy cége van minden városnak, nyugat-európai minta ez - hangsúlyozta.

    - Maguk már megint félrebeszélnek - kezdte Pakusza Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő. Felsorolta, milyen javaslatokkal élt az elmúlt években az önkormányzat felé. Hangsúlyozta, a városvezetés hat módosító javaslatát szavazta le a költségvetés kapcsán.

    Hubay György (Fidesz) hangsúlyozta, Pakusza mutogathat mindenféle tervet, de a perecesiek mégis őt keresték meg, hogy mire lenne szükségük.

    Soós Attila (Fidesz) frakcióvezető szerint számos kritika elhangzott az ellenzék részéről, de javaslatokat nem hallott. Tompa Sándor bekiabált: "Van értelme, Soós úr, van értelme?"

    Soós Attila úgy véli, az elvándorlást Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök indította el, aki azt mondta, ha valami nem tetszik, el lehet menni.

    "Nem lehet rossz ebben a városban élni, ha olyan mentalitással itt lehet maradni, mint ami Simon és Tompára jellemző. Fogalma sincs Simon Gábornak a költségvetéstervezésről. Önök tudják, hogy Káli Sándor, vagy alpolgármesterei hányszor válaszolt az őt megkereső levelekre. És megnézni, most mi a helyzet" - mondta.

    Jakab Péter (Jobbik) frakcióvezető: "A Ruzsin utcai lakók meg engem keresnek a problémákkal. Elhiszem, Hubaynak jobb Perecesen sétálni, de a választói meg engem keresnek meg a gondokkal."

    Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: "Nem tudom abba a mélységbe követni Soós Attilát, ahová belavírozta magát az elmúlt időszakban..."

    Kriza Ákos kikérte magának, hogy sértegette a képviselőtársát.

    Simon folytatta: "Két év alatt 4500 fő elhagyta a város, erre az a válasz a városvezetésnek, hogy Gyurcsány mondott 2007-ben egy mondatot. Azt is tudjuk, ezt egy bankárnak, Csányi Sándornak mondta...De a kérdés az volt, hogy mondják meg, miért mennek el a miskolciak, ha ennyire minden benne van."

    Dr. Kiss János alpolgármester kért szót: "Időről időre végigjárjuk azokat a stációkat a költségvetési vitában, amit ma is. A baloldal kritikáit hallgattam, a Blöff című film jutott eszembe. Mert amikor már egy politikai vitában kifogyunk az érvekből, csak a blöff marad. Érdemi kritikákból már réges rég kifogyott a baloldal...Nézzük mik voltak a baloldali kritikák. Ha Simon Gábor rendesen elolvasta volna az előterjesztést, akkor nem azokat a számokat mondja, amit. A 17-ik oldal mutatja, hogy bevétel 70 milliárd és ennyi a kiadás is, azaz a költségvetési mérleg tökéletesen egyensúlyban van. A baloldal a költségvetési vitába is belecsempészte a vasárnapi népszavazás. Tompa Sándor szerint ezer migránsnak Miskolcon van helye, de ha mindenki csak egy embert hoz magával, az is kétezer. Ellátásuk sok száz euró havonta. Ha úgy alakulna, ahogy a baloldal gondolja, az havi szinten 240 millió forint lyukat ütne a költségvetésen, éve sszinten 3 milliárd csak a zsebpénzük...A baloldal arról is beszélt, hogy 4500 miskolci elhagyta Miskolcot, ez hazugság. Az igaz, minden idők legnagyobb lakosságvesztése a szocialisták városvezetése alatt volt Miskolcon. Az utolsó évben, 200 fő volt Miskolc elvándorlása, ez is sok, de ez az igazság, nem az, amit Simon Gábor frakcióvezető mondott...De a holding cégeinek összevonásának értelmét sem értette meg az ellenzék. A gazdálkodása jobb lesz, egyre több olyan forrást állíthat elő a város, amit a költségvetésbe be tud vonni. Azok a jövedelmek, amiket ezek a cégek megtermelnek, a város céljait szolgálják, hogy Miskolc vonzó város legyen. A világ megváltozott, ez is indokolja az átalakítást. Újra kell értelmezni az irányítási rendszereket, az új feladatkör a kultúra és a gazdaság területén vár el hatékonyabb gazdálkodást, ehhez kell igazítani a vállalatot. A város költségvetési folyamati helyesek, a város pénzügyi egyensúlya stabil."


    7.22: Ideiglenes bizottság felállítását javasolja újra a DK Science ügyben. Ezen javaslat napirendre vételéről szavaznak először a képviselők. 9 igen, 16 nem, 2 tartózkodó szavazattal megint - immár sokadszor - nem vették napirendre.

    A napirendek között van a Miskolc Holding Zrt., a MIK Zrt., a MIVIKÖ Kft. és a Miskolci Városfejlesztési Kft. egyesítése, valamint a városgazda és a Régió Park Kft. egyesítése is.

    Ezen kívül az idei költségvetés korrekcióját is tárgyalják a képviselők.


    7.09: Nemzeti emlékezetünk, nemzeti tudatunk alapja, őrzi mindazok emlékét, akik megcselekedték mindazt, amit a haza megkövetelt. Az aradi vértanúk mind ilyenek voltak. Ma, nemzeti gyásznapunkon rájuk emlékezünk - kezdte dr. Kriza Ákos polgármester.

    Az ő emlékükre is az elmúlt hónapokban vállaltuk azt a politikai munkát, ami eredményeként most vasárnap soha nem látott eredményt értünk el, fölénybe kerültek azok, akik nemet mondtak arra, hogy mások határozzák meg azt, kivel éljünk országunkban, városunkban - fogalmazott a polgármester.

    Hangsúlyozta, Miskolcnak fontos volt ez a népszavazás, ezért Miskolcon jóval többen mentek el, mint a megye más részein. Miskolcon vasárnap kétszer annyian utasították el a betelepítési kvótát, mint amennyien 2014-ben szavaztak a Fidesz-KDNP-re.

    A polgármester a fészekrakós problémára is emlékeztetett, úgy véli ezen emlékek tudatában szavaztak, akik elmentek vasárnap voksolni.

    - Gondolkozzunk el azon, mi történt a választások előtti napokban. Én rendkívül szomorú voltam, és biztos, az az avasi is, aki hallotta Tompa Sándor nyilatkozatát, aki az Avas azon részeibe szeretné telepíteni a migránsokat, amik nem rég kiürültek. Ez felelőtlen nyilatkozat, rossz napokat okozott azoknak, akik már megélték a kényszerbetelepítést. Szeretném megnyugtatni ezeket az embereket, mert amíg én vagyok a polgármester, egy migráns nem lesz betelepítve azokba a lakásokba, ahonnan a fészekrakókat kitettük - sorolta dr. Kriza Ákos.

    A városvezető megköszönte a miskolciaknak a választási aktivitást.



    Miskolci közgyűlés - A szünet után a csütörtöki lesz az első

    Miskolc - Négy hónap után újra rendes ülést tart csütörtökön a miskolci testület.

     

     

    Miskolci közgyűlés - Késve érkezett a meghívó

    Miskolc - Utoljára júniusban tartott rendes ülést a miskolci testület.

     

     


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában