Helyi közélet

2016.10.12. 11:26

Blanka levágatta a haját, az iskola hőse lett

Bánréve - A tízéves lány így próbált segíteni a beteg gyerekeknek. Combig érő haját parókakészítésre ajánlotta fel.

Bánréve - A tízéves lány így próbált segíteni a beteg gyerekeknek. Combig érő haját parókakészítésre ajánlotta fel.

A mi hősünk – ezzel a címmel érkezett levél szerkesztőségünkbe a közelmúltban. Egy tanárnő keresett meg minket azzal, hogy elmesélje tízéves tanítványa történetét. Gálné Ambrus Márta, a bánrévei Szent Mihály Katolikus Általános Iskola negyedikeseinek osztályfőnöke leírta: tanítványa, Vámos Blanka combig érő haját ajánlotta fel azoknak a rákbeteg gyerekeknek, akik a kezelés során megkopaszodnak.

Vastag hajtincsek

„Blanka olyan, mint a többi hasonló korú kislány. A haja igazi különlegesség volt, hatalmas, vastag hajtincseit alig tudtuk átfogni, és befonva is a combjáig ért. Mindkét markunkra szükség volt, ha át akartuk érni és gyönyörködni akartunk benne” – kezdte a tanárnő.

Majd jött a szeptember, az iskolakezdés, és Blanka egészen új külsővel, vállig érő hajjal érkezett az iskolába. „Szeptember elsején zsibongva foglalták el helyüket a gyerekek, rácsodálkoztam, milyen sokat nőttek a nyáron. Ekkor vettem észre, hogy a kislány haja rövidre van nyírva. A többiek is álmélkodva nézték, hová lett a csoda, amely eddig a figyelem központjává emelte őt. Blanka annyit mondott kurtán: levágattam. Minden szempár rászegeződött. Arra gondoltam, biztos eladták, az egyik osztálytársa meg is kérdezte, mennyi pénzt kaptak érte a fodrásztól.

De Blanka azt válaszolta: nem pénzért vágatta le, hanem a haját felajánlotta azoknak a kisbetegeknek, akik a kezelés során megkopaszodnak. Blanka hajából paróka készült…” – mesélte Márta.

Olyan csend lett az osztályban, mint még soha, én a könnyeimmel küszködtem, de láttam, a gyerekek is meghatódtak. Így lett Blanka a mi kis hősünk. Gondoltam, mással is meg kellene osztani ezt a történetet, hogy rájöjjünk, mindennapi csodák vannak még a kicsik szívében is

– fogalmazott a pedagógus.

– Már nagyon nehéz volt a hajam és hosszú, hatéves koromtól növesztettem, húzta a fejem, és anyukámmal úgy döntöttünk, levágatom – ezt már Blanka mondta. – De azt szerettem volna, ha nem dobjuk ki, hanem segíteni tudunk ezzel másokon. Ezért postán elküldtük a betegeknek, hogy paróka készüljön belőle nekik.

Újra levágatja

„A legjobb érzés a világon” – ezt válaszolta Blanka, amikor arról kérdeztük, mit jelentett számára, hogy segíthetett másokon. Most vállig ér Blanka haja, nagyon tetszik neki az új frizura, mert – mint tőle megtudtuk – sokkal könnyebb kezelni. De ennek ellenére újra növeszti, és ha megint olyan hosszú lesz, mint volt, akkor megint levágatja, és megint elküldi azoknak, akiknek szükségük lehet rá.

Megérintette

Blanka osztályfőnöke átvette a szót, és elmesélte, Blanka édesanyja 5–6 évvel ezelőtt beteg volt. „Szerencsére ma már egészséges, de a kezelésektől kihullott a haja, és amíg vissza nem nőtt, sapkában járt. Biztos, hogy ez nyomot hagyott a kislányban. Úgy gondolom, ezért is döntött amellett, hogy segíti a kisbetegeket, hogy a haját parókakészítésre ajánlja fel” – mondta meghatódva Márta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában