Helyi közélet

2016.09.01. 11:37

Tankönyv dilemma - Miért kell fizetni, ha ingyenes?

Edelény, Miskolc - Egy alsós pedagógus a 22-es csapdájának nevezte a kialakult tankönyvhelyzetet.

Edelény, Miskolc - Egy alsós pedagógus a 22-es csapdájának nevezte a kialakult tankönyvhelyzetet.

– Nem értem, miért kérnek a gyerekem iskolájában pénzt a tankönyvekért, amikor a rádióban és a tévében is azt hallani, hogy az idén minden alsós ingyen kapja a könyveket – kereste fel panaszával szerkesztőségünket egyik olvasónk. Elmondta: az ő gyermeke is alsós az edelényi görögkatolikus iskolában, és a szülőknek 7–9 ezer forintot kellett befizetniük a tankönyvcsomagra. Ráadásul a könyvek használtak. – Sok szülő háborog, de nem mernek szólni – tette hozzá olvasónk.

Ingyenes lesz

Felhívtuk az iskolát, hogy megtudjuk, miért kell fizetniük a szülőknek. Az igazgató, Barta József azt mondta lapunknak, hogy nem nyilatkozhat, csak a fenntartó. Annyit azért megtudtunk, hogy valóban szedtek pénzt az iskolában, a munkáltatókönyvekre és a munkafüzetekre. Megkerestük az iskola fenntartóját. A Miskolci Egyházmegye oktatási referense, Szemerszki Mihály lapunknak vázolta: iskoláik 4 évente kapnak pénzt új tankönyvekre, tehát az alsó 3 évfolyam használt könyvekből tanul. A munkafüzeteket és munkáltatókönyveket azonban nem tudja a következő évfolyam használni, hiszen azokba írni, rajzolni, színezni kell. A tankönyvrendelet viszont ezeket is tankönyveknek minősíti. A törvény szerint az alsóbb évfolyamok is kaphatnak új tankönyveket, ha a fenntartó úgy dönt. A döntés lehetősége tehát megvan, de pénzt nem rendel hozzá az állam. Megtudtuk azt is: az alsó három évfolyam tankönyveire nem kapnak pénzt, a 4. évfolyaméra jár 12 ezer forint gyermekenként. A szakreferens hozzátette: az elmúlt tanév végén vállalták a szülők, hogy kifizetik a munkafüzeteket, de úgy látszik, most néhányuknak ez most mégis gondot okoz. – Ebben az évben a fenntartó átvállalja a szülők terheit – jelezte a szakreferens.

Ingyen és újat?

Béres Ildikó, a Pedagógusok Szakszervezete miskolci, általános iskolai titkára viszont a 22-es csapdájának nevezte az ingyenes tankönyveket. Neki most lesz első osztálya, ezen az évfolyamon fejenként 6 ezer forintból kell kigazdálkodni a gyerekek tankönyvcsomagját. Az olcsóbb, állami tankönyvekből rendeltek, de így sem fért bele a keretbe a kemény fedelű olvasókönyv, az énekkönyv és a környezetismeret, a szülőktől viszont nem lehet pénzt kérni. Így most használt könyveket is kapnak a diákok. Csakhogy az elsősök és a másodikosok nem kaphatnak használt tankönyveket, sorolja az érdekvédő. De akkor mi a megoldás? A miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola tankönyvfelelőse, Palágyi István elmondta: a törvény szerint minden alsósnak ingyen kell biztosítani a tankönyvet. Tudomása szerint a nyelvkönyveket is, hiszen ha valahol két tannyelvű oktatás folyik, akkor az szerepel az iskola programjában, tehát a szükséges könyvek ingyen járnak. Viszont az iskola takarékoskodhat a felsősök tankönyvcsomagján. Ott a rászoruló gyerekek kerete 12 ezer forint. Ők kaphatnak a könyvtárból használt könyveket, így a fennmaradó pénzzel ki lehet egészíteni az alsósok keretét. A tankönyvekkel kapcsolatban kérdéseket küldtünk az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Várjuk a válaszokat.

Elméletileg ingyen jár

– A diákok kétharmada – minden alsó tagozatos gyermek és a szociálisan rászoruló felsősök, vagyis összesen 735 ezren – ingyenesen kapja a tankönyvcsomagot a jövő héten kezdődő tanévben – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a napokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában