Helyi közélet

2016.06.25. 09:01

Szigorúan ellenőrzött behajtás Miskolc belvárosában

Miskolc - Hány engedélyt vontak be, mióta szigorították a főutca rendjét?

Miskolc - Hány engedélyt vontak be, mióta szigorították a főutca rendjét?Az elmúlt két hónapban kétszer is módosította a belváros rendjéről szóló rendeletet a miskolci testület. Először a főutcára való behajtást szigorították, és a frekventált belvárosi terek ellenőrzését fokozták. Majd – a júniusi ülésen – a kerékpárosok főutcai közlekedését szabályozták úgy, hogy csak a síneken haladhatnak. Valamint létrehoztak egy munkacsoportot is, amelynek feladata, hogy a főutcai vendéglátóhelyek nyitva­tartására, egységes arculatukra, színvonalasabb teraszok kialakítására október 31-ig javaslatot tegyen. Ennek a munkacsoportnak a tagjai: az önkormányzat, a MIK Zrt., a megyei kereskedelmi- és iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Belvárosi Klaszter.

Májusban 85 esetben szabtak ki bírságot a belvárosban. Koczák Szilvia

A júniusi döntés kapcsán még korai lenne tapasztalatokról beszélni, de a főutcai behajtás szigorítása óta már bő egy hónap telt el. Éppen ezért arról kérdeztük az önkormányzatot, hány büntetést róttak ki azóta. „Egy hónap statisztikai adatait összesítve: a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai idén májusban 85 esetben szabtak ki bírságot a belvárosban, a mindkét irányból behajtani tilos táblával védett területen. Ötven esetben a Kazinczy Ferenc utcában, 35 esetben a Széchenyi, Déryné és Kandia utcákban” – tudtuk meg Koczák Szilvia városházi szóvivőtől.

Mennyi behajtási engedélyt vizsgáltak meg, és mennyit vontak be, illetve mi volt a visszavonás indoka? – kérdeztük. „Július 15-ig a kiadott 259-ből 188 behajtási engedélyt vizsgáltak felül a hivatal munkatársai. 126 lakossági engedélyből 58-at vontak vissza, 82 vállalkozói engedélyből pedig 21-et. Azoknak vonták vissza az engedélyét, akik a rendeletben meghatározott szabályok szerint erre nem jogosultak” – válaszolta a szóvivő.

Naponta ellenőrzik

Nem sokkal az áprilisi módosítás után a közösségi oldalakon még mindig arra panaszkodtak a belvárosban élők, hogy az Európa téren továbbra is italoznak, szemetelnek a fiatalok. Ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy a frekventált tereket milyen gyakran ellenőrzik.

– A belvárosi tereket naponta többször ellenőrzik a rendészet gyalogos járőrei. A belvárosi terek és utcák ellenőrzésére a kiemelt hétvégi időszakokban, a napi feladatellátáson túl külön járőrcsoportokat indít a rendészet az esti és éjszakai órákban. Ezen járőrcsoportok, amennyiben szükséges, a rendőrség munkatársaival együtt látják el feladatukat – mondta Koczák Szilvia.


Áprilisban egy Mercedes akadt fent a villamosmegálló szegélyén.


Ellenőriznek a téren, mégis isznak

A szigorítás ellenére számos olyan fotót találtunk a Facebookon, amin az Európa téren italozó fiatalokat sikerült megörökíteni. A képek májusban készültek. Éppúgy, mint az, amin két autó parkol a főutcán, valamikor délután. A rendelet szerint azonban csak reggel 6-tól 9 óráig, rakodás céljából, valamint 30 perces várakozási időre tartózkodhatnak járművek a Széchenyin.

Korábban ezt a fotót elküldtük az önkormányzatnak, Kovács László Csaba, a rendészet vezetője elmondta, a mellékelt fotón látható három gépjárművet aznap is ellenőrizték a rendészek, róluk pontos információval rendelkeznek, jogosultak voltak a védett övezetben tartózkodni és nem haladták meg az előírás szerinti időtartamot.

A terek ellenőrzése kapcsán felmerült az is, hogy a rendeletszigorításhoz szükséges infrastruktúra nincs kialakítva. Hiszen a fiatalok nem tudnak hova menni például WC-re, nincs megfelelő szemetes kihelyezve. Erről is kérdeztük korábban a városházát, de nem kaptunk érdemi választ.

- N. Szántó Rita -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában