2016.05.06. 16:48
Nos: mossuk kezeinket!
Miskolc - Ha nem is közismert: a kéztisztaságnak is van világnapja. Csütörtökön többen is tettek róla, hogy tudják.
Miskolc - Ha nem is közismert: a kéztisztaságnak is van világnapja. Csütörtökön többen is tettek róla, hogy tudják.
Mármint nemcsak azt tudják minél többen, hogy világnapja van a kézmosásnak május 5-én, hanem azt is, miért fontos a kézmosás, s miként mossunk kezet. Sőt, magyar Guinness-rekord felállítását is megkísérelték. Mint dr. Asztalos Ágnes megyei tiszti főorvos a miskolci Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola utóbbi intézményének ötvenfős csoportja – és az akció – előtt elmondta: a több helyszínen egyszerre tartott helyes kézmosás oktatásának világrekordját Glasgow-ban állították fel 3039 diák részvételével. A magyar iskolások így jó eséllyel rekordot dönthetnek, hiszen 190 iskola több mint 14 ezer diákja jelentkezett – megyénkből 21 iskola 1038 diákja.
Példát kell mutatnunk a betegeknek. Újvári Zoltánné.
Játékosan
A résztvevők játékos formában sajátíthatták el, hogyan és mikor fontos kezet mosnunk, ha meg akarjuk előzni a kéz útján terjedő fertőzéseket. Egy „tüsszentőpályán” még a kórokozók terjedésének módját is megnézhették. Mi még ennek előtte kértük meg az egyik kisdiákot, Bihari Nándort, beszéljen arról, mikor és miként szokott kezet mosni.
– Ha hazamegyek, kézmosással kezdem. Az iskolában is mosok kezet ebéd előtt és vécé után. Tízórai előtt nem annyira. Körömkefét csak otthon használok, ha feljövök az udvarról és földes a kezem, meg nagymamánál – mondja Nándi, és kérésünkre azt is megmutatja, milyen mozdulatokat szokott alkalmazni. Állítja: már nem kell figyelmeztetni, valószínűleg kicsi korában ránevelték.
Régen és most
A megyei kórház világnapi rendezvényén megszólaltatott Újvári Zoltánné – 34 éve gyermekápoló – is azon a véleményen van, hogy a gyerekeket kicsi korukban kell rászoktatni a helyes és gyakori kézmosásra, ő is ezt tette a sajátjaival.
– Jelenleg a GYEK ambulanciáján dolgozom, ott aztán különösen fontos a kézfertőtlenítés, de a szájkendő és a gumikesztyű is, hiszen felvételkor bármilyen fertőző beteggel találkozhatunk. Amikor 1982-ben dolgozni kezdtem, még a fityula is kötelező volt, lakkos körömmel talán be sem tehettem volna a lábam az osztályra. Nekünk, egészségügyi dolgozóknak példát kell mutatnunk a betegeknek és a látogatóknak is – az más kérdés, hogy mindig, mindenütt adottak-e hozzá a feltételek.
A bal csuklóra elkelt volna
Világnapi programot szerveztek a megyei kórházban is: a sebészeti szakrendelők várójában a kórházhigiéne munkatársai okították az érdeklődőket. A Csillagpont Épület előtt a Semmelweis-szkennerrel bárki ellenőrizhette, milyen sikerrel alkalmazta a látottakat-hallottakat – és a kézfertőtlenítőt. (Mi is kipróbáltuk, s kiderült: fehéren-feketén – helyett: piroson és kéken –, hogy a bal csuklóra bizony elkelt volna még egy kis fertőtlenítés…)
