Helyi közélet

2016.02.24. 09:29

Diósgyőri vár: lesz toronytető és kazamata

Miskolc - Ha a tervek megvalósulnak, a Diósgyőri vár nagyon fog hasonlítani 16. századbeli önmagához.

Miskolc - Ha a tervek megvalósulnak, a Diósgyőri vár nagyon fog hasonlítani 16. századbeli önmagához.

Már készülnek a tervek a Diósgyőri vár rekonstrukciójának második szaka­száról. Egyelőre egyeztetések folynak, de az elképzelésekről szívesen adott lapunknak tájékoztatást Rostás László, Miskolc főépítésze.

Visszautalva az első szakaszra elmondta: a felújítás első ütemét 2014 augusztusában adták át, de ekkor nem történt meg a nyugati épületszárny lefedése, nem sikerült megépíteni a tornyokat eredeti magasságukra, és nem fedték be magas tetővel a palotaszárnyat, valamint nem került a tornyokra csúcsos tető. Pedig a régészek megtalálták azokat a mázas cserepeket, amelyekkel a palotaszárnyat fedték annak idején, sorolta a főépítész.

Két szakaszban

– Ha rekonstrukcióról beszélünk, akkor ennek azt a formáját kell választani, ami egyértelműen igazolható. A régészeti munka pedig kétséget kizáróan bizonyította, hogy az 1596-ból való rajz hitelesnek mondható – tette hozzá. Megtudtuk: a rekonstrukció második ütemének két szakasza van. Az első szakaszban az úgynevezett belső vár rendbetétele, szerkezeti megerősítése, szerkezeti kialakítása, liftek elhelyezése történik. A nyugati szárnynak az eredeti zárókövei megtalálhatók a vártörténeti kiállításon. Itt három eredeti, nagy zárókő látható: az egyik egy királynőfejet, a másik egy gorgófejet, a harmadik pedig egy sárkányt ábrázol. Ezek voltak az eredeti boltkövek, melyek alapján visszaépíthető a teljes boltozott tér, ami most a nyugati terasz fölött van. Erre magas tető kerül.

Visszaállítják

A második szakaszban történik a külső vár rekonstrukciója. Visszaállítják a várteraszokat és a kazamatákat. „Ez utóbbira is egyértelműen alátámasztott, régészeti bizonyítékaink vannak”, vetette közbe Rostás László. Helyreállítják a külső váron belül a páros tornyokat, amelyek ma is láthatóak, valamint újjáépítik a négy hidat a vizesárokkal együtt.

– Tehát azokat az elemeket fogjuk visszaállítani, amelyek tudományos dokumentumokkal és a régészeti munka által igazolhatók.

Czeglédi Ilona és Lovász Emese, a vár régészei annak idején elkészítették a vár rekonstrukciós rajzát. Ez rendkívül lényeges, mert a régészeti leletek alapján, tudományos módon tudjuk helyreállítani a műemléket – hangsúlyozta a főépítész.

Agyagréteg

Felmerül: a vizesárok alatt vízbázis van, ezért azt nem lehet majd vízzel feltölteni. A főépítész elmondta: a vár területén valóban vízbázisvédelem van érvényben, de a várárokban eddig sem tarthattak volna rendezvényeket, ha a várárok nem lenne vízzáró agyagréteggel ellátva. Épp ezért az árkot nem kívánják mélyíteni. A régészek igazolták, hogy a kontrafal mélysége a jelenlegi terepszint alatt 40 centiméterre van. Ezt sem akarják növelni.


Egy év előkészítés után

Mikor kezdődhet az építkezés? – kérdeztük.

– Ez az év az előkészítés éve. Egyeztetnünk kell a szakhatóságokkal, a kiviteli terveket el kell készítenünk, és amikor ezek megvannak, akkor jöhet a közbeszerzési eljárás, majd a kivitelezés. Ez körülbelül egy évet vesz majd igénybe, vázolta a főépítész.

A vár rekonstrukciójának második szakasza 4,5 milliárd forintba kerül majd. Részben állami támogatásból, melyet a miniszterelnök ígért meg a Modern városok programon belül.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában