Helyi közélet

2016.01.19. 10:22

Rekordszámú pálinkát bíráltak

Onga, Miskolc - Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (VII.) Pálinkaversenyre rekordszámú nevezés érkezett.

Onga, Miskolc - Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (VII.) Pálinkaversenyre rekordszámú nevezés érkezett.

Magyarországon eddig még soha egyetlen egy pálinka- és párlatmegmérettetésre sem neveztek 1132 mintával. A pálinkák és párlatok bírálatát a hétvégén tartották Ongán.

Nemzetközi zsűri

A háromnapos zsűrizés során a 26 fős nemzetközi bíráló csapat tagjai három országból, Magyarországon kívül Ausztriából és Romániából érkeztek.

Minden versenymintát minimum 6 szakember értékelt, de olykor 10 bíráló mondott véleményt a pálinkáról. A bírálólapok az egyesület saját maga által fejlesztett számítógépes szoftverprogramjának segítségével bírálónként kerültek kitöltésre. Minden pálinkát egymástól függetlenül minimum 6 bíráló minősített: bizottsági, gyors- és szárazpróba-zsűri-­tagok vegyesen.

Ha nem volt konszenzus, vagy 14 pont felett minimum 3 pontnál nagyobb különbség mutatkozott a bírálatok között, akkor automatikusan új bizottsághoz, majd szükség esetén a csúcszsűrihez került a versenyminta. Végül a számítógépes program segítségével a bizottság összesített lapot töltött ki mintánként, egyeztetett vélemény alapján. Az éremhatárok a következők voltak: arany 18–20 pont, ezüst 16–17 pont, bronz 14–15 pont.

Új elemként bevezették az úgynevezett „száraz próbát”. Ennek a lényege a kiürült pohár vizsgálata, mely eddig még sehol sem volt része a bírálatoknak. Ez is azt a célt szolgálta, hogy minél többféle szempont vizsgálata alapján, a lehető legtöbb szűrőn megtalálva a konszenzust dőljenek el a helyezések.

Takács László versenyigazgatótól, a szervező Ongai Kulturális Egyesület elnökétől megtudtuk az is, hogy a zsűri döntése alapján arany oklevelet kapott 125 (11 %), ezüst oklevelet 276 (24,4 %), míg bronz oklevelet 305 (26,9 %) pálinka és párlat. 45 champion, azaz nagyaranyérem került kiosztásra.

A nevezett pálinkákat helyileg 118 különböző főzdében főzték ki. Az 1132 nevezett és lebírált mintából 260 volt a kereskedelmi tételek száma, 670 a bérfőzők és 202 a magánfőzők által előállított pálinka és párlat.

- ÉM-PA -


A társadalmi zsűri is

Dr. Kövér Lászlónak, az országgyűlés elnökének, a pálinkaverseny fővédnökének megnyitója után a nagyaranyérmes pálinkák közül a társadalmi zsűri tagjai január 22-én választják ki a közönségdíjas pálinkát. A verseny ünnepélyes eredményhirdetése január 23-án Lillafüreden, a Palotaszállóban lesz, a rendezvényt pálinkabál és gála zárja.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában