Helyi közélet

2014.11.30. 15:19

Nyugdíjas rendőrök találkozója Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc - Aktív és nyugállományba vonult rendőrök találkoztak 2014. november 13-án a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában.

Miskolc - Aktív és nyugállományba vonult rendőrök találkoztak 2014. november 13-án a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában.

A megjelenteket dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte, méltatva az egykori kollégák szolgálatban eltöltött éveinek eredményes munkáját, hangsúlyozva azt, hogy továbbra is megbecsült és fontos tagjai a szervezetnek. Egyben kiemelte, hogy a közös sikereket az összetartozás érzése táplálja, alapozza meg.

Ezt követően Vanczák Zoltán r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat vezetője ismertette a rendőrség humán helyzetével összefüggő legfontosabb változásokat, majd tájékoztatást adott a rendőr-főkapitányságot érintő aktualitásokról.

A nyugdíjas találkozón többek között a főkapitány köszöntötte a legidősebb, megjelent nyugállományú rendőr kollégát a 88 éves Tarjáni József r. őrnagyot, amelyet követően a „Musical Műhely Miskolc” nevű formáció adott színvonalas műsort a megjelenteknek.

A jó hangulatú találkozón csaknem háromszázan voltak jelen, akik korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnál, a volt Rendőri Ezred Miskolci Rendőrzászlóaljánál és az egykori Miskolci Határőr Igazgatóságnál teljesítettek szolgálatot.

A találkozón többek között megjelent dr. Túrós András ny. r. altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Berta László ny. r vezérőrnagy, volt országos rendőrfőkapitány-helyettes, dr. Prókai Béla ny. hőr. dandártábornok és Rolyák József r. dandártábornok a Miskolci Határőr Igazgatóság egykori igazgatói.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában