Helyi közélet

2014.11.18. 10:42

Épül az uszoda. Kész lesz decemberig?

Miskolctapolca - El kell ismerni, kezd hasonlítani a strand a látványtervhez.

Miskolctapolca - El kell ismerni, kezd hasonlítani a strand a látványtervhez.Decemberben adják át a miskolctapolcai strand első ütemét: ezt írta lapunk októberben, akkor, amikor – közvetlenül a választások előtt – megnézhettük, hogyan áll az építkezés. Akkor elég biztatónak tűnt, erről be is számolt lapunk. Most már arra voltunk kíváncsiak, hogy tartható-e a nyitás év végére tervezett időpontja, ezért is látogattunk ki tegnap Tapolcára. Mielőtt elindultunk volna, érdeklődtünk az önkormányzatnál, de nem sok minden derült ki. Koczák Szilviától, a miskolci önkormányzat szóvivőjétől annyit tudtunk meg, hogy a hivatalos nyilatkozatra várni kell legalább a hét közepéig. A pótmunkák listája készül, mondta a szóvivő, és lesz egy nyilvános bejárás is a korábbiakhoz hasonlóan, de hogy pontosan mikor, annak még nincs konkrét időpontja. Így sajnos a további kérdéseinkre sem kaptunk választ, például arra, hogy hogyan tervezik a decemberi nyitást: talán sátor kerül majd az uszoda tetejére?

Tucatnyi munkás

Kezd hasonlítani a portálunkon korábban bemutatott látványtervhez a beruházás – ez volt az első benyomásunk, amikor hétfőn Tapolcára értünk. A város felől érkezve rögtön a főépületet látjuk. Már kirajzolódik a leendő épület fizimiskája. Tucatnyi ember dolgozott épp az épületben, valamit toltak-húztak, és bálákban állt – valószínűleg – a burkolóanyag. Laikusként nem tudhatjuk, elég lesz-e egy hónap a befejezésig, de szerintünk van még munka elég.

Magát az építkezést a város felől kerítéssel vették körül, ez most jóval rendezettebb benyomást kelt, mint augusztusban: térköveket raktak.

Először a Hejő-partján sétáltunk végig, s próbáltunk be­lesni az építkezés területére. A főépülettől nemigen látszott maga a medence, csak a lelátók, ahonnan az úszó- és vízilabdaversenyeket izgulhatják majd végig az érdeklődők.

Lesz-e vendég?

Az építkezés másik oldaláról szintén a lelátót látni, és két homokos strandröplabda- valamint műfüves lábteniszpályákat. Ez utóbbiakat vastagon belepte az avar.

Egyébként is ez jellemző most Tapolcára. Már lehullottak a falevelek, vastagon borítják a járdát, az utakat. Nemigen sétált hétfőn arra senki, kihalt a városrész, csak a munkások dolgoztak. Visszafelé betértünk az egyik helyi étterembe, s érdeklődtünk, várnak-e fellendülést a strandnyitástól. A tulaj kétkedve rázta a fejét. Mint mondta, nem bíznak benne, hogy a leendő uszoda sok vendéget vonzana, főleg hogy a folytatásról nincs hír. Azt sem értik a helybéliek, hogy miért a meleg vizes medence felújítása lett a beruházás következő üteme, eredetileg a gyerekstrand területe lett volna. Amely egyébként jelenleg építési törmelékek lerakóhelye.

ÉM-HM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában