Helyi közélet

2014.03.17. 19:02

5 évvel ezelőtt érkezett hozzánk felújításra az Ikarus 620

Miskolc - A felújításra váró, 1969-es gyártású Ikarus 620-as autóbusz 2009. március 25-én érkezett Miskolcra.

Miskolc - A felújításra váró, 1969-es gyártású Ikarus 620-as autóbusz 2009. március 25-én érkezett Miskolcra.Ezt az autóbuszt a BKV 1976-ban selejtezte le, de a közlekedési vállalat úgy döntött, hogy megtartja és megőrzi az utókornak. A GA-95-16 forgalmi rendszámú autóbuszt 1996-ban el is kezdték Budapesten felújítani, de a munkálatok két év múlva félbemaradtak. A Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület (melynek az MVK Zrt. is alapító tagja) közbenjárásával az MVK Zrt a kortörténeti relikvia megőrzése érdekében úgy döntött, hogy a BKV Zrt tulajdonában lévő IK-620 típusú járművet megvásárolja, és korhű állapotnak megfelelően felújítja a saját műszaki bázisán.

A 620-as járművet 2009-ben Miskolcra érkezése után néhány nap múlva egy donor Ikarus-630-as kocsi is követette. Az állapotfelmérés után azonnal elkezdődtek a felújítási munkálatok, először a vázszerkezet még el nem készült homlok és hátfal részét építették újjá, de újra kellett építeni a váz korábban Pesten felújított részét is, hiszen az autóbuszt a szabadban, minden védelem nélkül tárolták több mint 10 éven keresztül, és ez maradandó károsodást okozott a szerkezeten. Megtörtént az alváz, a futóművek, és a kormánymű felújítása is.

A járművet az MVK Zrt. szakemberei magas színvonalon újjá varázsolták, ennek eredményeként 2010. december 9-én az autóbusz sikeres műszaki vizsgát tett, azóta számos alkalommal láthatta az utazóközönség.

- Miskolc Városi Közlekedési Zrt. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában