Helyi közélet

2014.01.15. 18:43

Szavalóverseny hetedikeseknek, nyolcadikosoknak

Szikszó - Cseh Károly Emlékversenyt hirdetett a Borsod – Abaúj – Zemplén megyében tanuló 7-8. osztályos tanulók számára Szikszó önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szikszói Tankerülete.

Szikszó - Cseh Károly Emlékversenyt hirdetett a Borsod – Abaúj – Zemplén megyében tanuló 7-8. osztályos tanulók számára Szikszó önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szikszói Tankerülete.A szavalóversenyt január 22-én rendezik meg a dél-abaúji városban.

Irodalmi kincsek

Füzesséri József ötletadó és a versenynek otthont adó Szikszó polgármestere kiemelten fontosnak tartja, hogy Abaúj központjaként Szikszó városa őrizze meg, és ismertesse meg a fiatalokkal megyénk irodalmi kincseit. Cseh Károly költő, műfordító bár Borsodgeszten született, és utolsó évtizedeit Mezőkövesden töltötte, mégis ezer szállal kötődik Abaújhoz: 1979 és 1992 között ugyanis Halmajon tanított. A verseny díjait Szikszó önkormányzata ajánlotta fel. Az első helyezett diák 25 000 forint, a második 20 000, a harmadik helyezett pedig 15 000 forintban részesül. A zsűri elnöke Ötvös Éva színművész, előadóművész. Az ítészek között helyt kap Cseh Károly özvegye, Csehné Bódi Etelka, valamint Érsekcsanádi István. A viadalra megyénkből öt iskola nevezte be a diákjait.

BGy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában