Helyi közélet

2014.01.13. 16:54

Egy férfit megszúrt, egyet összetört

Miskolc - Korábban élete végéig börtönben maradt volna, most "megúszta" tíz évvel.

Miskolc - Korábban élete végéig börtönben maradt volna, most "megúszta" tíz évvel.Ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék dr. Czibrik Attila vezette tanácsa egy mezőzombori férfi ügyében, aki 2011 szeptemberében késével mellkason szúrt egy férfit, majd decemberben majdnem halálra vert egy másikat.

A vádlottat két rendbeli testi sértésben és egy rendbeli rablás kísérletében mondta ki bűnösnek a törvényszék, ezért halmazatban 10 év börtönbüntetésre ítélte, egyben elrendelte a korábban végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett fél év fogházbüntetésnek kitöltését is, amit társtettesként elkövetett garázdaság miatt rótt ki rá a bíróság. A három súlyos bűncselekményt, mely miatt hétfőn kapta meg ítéletét, e felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el a vádlott. A férfi egyébként már rutinosan állt a bíróság előtt, ugyanis 2007 és 2010 között összesen kilencszer volt büntetve vagyon elleni, emberi méltóságot sértő vagy köznyugalom ellen irányuló bűncselekmények miatt. Ezek között volt lopás, zsarolás, garázdaság, rablás, okirattal visszaélés...

Részletek a holnapi Észak-Magyarországban és az eszak.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában