Helyi közélet

2013.10.24. 18:29

MSZP: Az iskolákkal is mutyiznak

Miskolc - „Végelszámolással, jogutód nélkül megszűnik a korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat által fenntartott iskolák jól működő gyakorlati bázisaiból kiszervezett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Tangazdaság Kft. A társaságot a fideszes megyei vezetés hozta létre 2011-ben, egyetlen kft.-be apportálva az addig az iskolákhoz tartozó tangazdaságok gépeit, tenyészállatait, eszközparkját. Az időközben államosított új társaság azonban veszteséget veszteségre halmozott, az apportként bevitt vagyont gyakorlatilag felélték. Most úgy tűnik, már nagyobb a tartozás, mint a vagyon, ráadásul a végelszámolással megszűnik a diákok gyakorlati képzőhelye is.”

Miskolc - „Végelszámolással, jogutód nélkül megszűnik a korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat által fenntartott iskolák jól működő gyakorlati bázisaiból kiszervezett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Tangazdaság Kft. A társaságot a fideszes megyei vezetés hozta létre 2011-ben, egyetlen kft.-be apportálva az addig az iskolákhoz tartozó tangazdaságok gépeit, tenyészállatait, eszközparkját. Az időközben államosított új társaság azonban veszteséget veszteségre halmozott, az apportként bevitt vagyont gyakorlatilag felélték. Most úgy tűnik, már nagyobb a tartozás, mint a vagyon, ráadásul a végelszámolással megszűnik a diákok gyakorlati képzőhelye is.”Minderről Lukács András, a B.-A.-Z. megyei önkormányzat MSZP frakciójának vezetője beszélt, aki azt kérdezte: kifizeti-e a dolgozók bérét az állam? Ki látja el és miből a tenyészállatokat? Hol szerezhetik meg a diákok az iskola elvégzéséhez okvetlenül szükséges gyakorlatot? Ki ezért az egész mutyiért a felelős, s ki profitál belőle? Lesz-e büntetőjogi következménye ennek a gyalázatnak?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában