Helyi közélet

2013.10.17. 11:23

„Mosolymúzeum” a MŰHA-ban - Rajtszám-felmutatásával ingyenes

Miskolc - A Miskolci Barátság Maraton hivatalos kísérőrendezvényeként, a verseny napján, október 27-én, vasárnap, 15 órától, a Művészetek Házában (MŰHA) színvonalas kulturális program megtekintésére is lehetőség nyílik.

Miskolc - A Miskolci Barátság Maraton hivatalos kísérőrendezvényeként, a verseny napján, október 27-én, vasárnap, 15 órától, a Művészetek Házában (MŰHA) színvonalas kulturális program megtekintésére is lehetőség nyílik. A „Mosolymúzeum” elnevezésű zenés anekdóta-délutánon régi korok, híres emberei kapnak szerepet. „ A test fáradtsága, a lélek felüdülése” mottót viselő eseményen megjelentek Ady, Babits, József Attila, Pilinszky, Radnóti és társaikról szóló anekdotákat, valamint verseiket hallgathatják meg, értő tolmácsolásban, különös tekintettel a minden korban azonos lelki háttérre. Az eladást - a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Intézet hallgatóinak jóvoltából - zenei betétek színesítik. A Teljes Szívvel Közhasznú Alapítvány műsorát Koleszár András fogja át, aki egyebek mellett a legutóbbi sikeres közös rendezvényen, a Cipő-emlékesten is közreműködött. Ez utóbbi programot a Miskolci VTV rögzítette, majd műsorra is tűzte.

A „Mosolymúzeum” –ot a középiskolás diákok számára is ajánlják, annál is inkább, mert az kapcsolódik a tananyaghoz és bármikor újra előadható.

A Miskolci Barátság Maraton résztvevői rajtszámuk felmutatása ellenében, díjmentesen tekinthetik meg a programot, míg a további érdeklődők 500 forintért válthatnak belépőt. A fentieken kívül a szervezők térítésmentes belépést biztosítanak nyugdíjas kluboknak és hátrányos helyzetű embereknek is.

A belépő, illetve a támogatói-jegy megvásárlásával a Teljes Szívvel Közhasznú Alapítvány önkéntes segítő programjainak megvalósítását segíthetjük elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában