Helyi közélet

2013.06.24. 17:12

Nem aratnak Péter-Pál idején Borsod megyében

Borsod-Abaúj-Zemplén - Még körülbelül két-járom hetet várni kell arra, hogy a megyében is elkezdődjön az aratás! - nyilatkozta érdeklődésünkre Berta Béla, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója. - Ennek kapcsán a héten feláll az aratási bizottság is.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Még körülbelül két-járom hetet várni kell arra, hogy a megyében is elkezdődjön az aratás! - nyilatkozta érdeklődésünkre Berta Béla, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója. - Ennek kapcsán a héten feláll az aratási bizottság is.Mint megtudtuk, természetesen sok múlik majd az időjárástól is, hiszen nem mellékesen erre a hétre lehűlést, szelet és csapadékot is jelez a meteorológia.

A szakembertől megtudtuk azt is, hogy csúcstermés nem lesz az idei, ám bizonyosan közepesnél jobb várható, s ez igaz minden őszi kalászosra.

A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója elmondta azt is: az elhúzódó tél miatt a tavaszi árpa későn lett vetve, ami meg is látszik rajta, hiszen gyengén fejlődik. A kukorica és a napraforgó viszont jól fejlődik, és szép lehet az állomány.

- Gőzerővel készülnek a termelők az aratásra! - folytatta Berta Béla. - A gazdálkodók tűzbiztonsági szempontból is átvizsgálják gépeiket.

Azonban nem csak nekik kell majd figyelniük néhány hét múlva megyénk útjain, hanem a közlekedőknek is. Ugyanis a lassú, nehézgépek ilyenkor „bebocsájtást” nyernek (kivételesen) a főutakra is.

A témára visszatérünk!

ÉM-JLI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában