Helyi közélet

2012.11.15. 08:26

TOP 100: információ a befektetők számára is

Miskolc - Hiánypótlónak nevezte a TOP 100 kiadványt Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, mivel ez odaadható külföldi befektetőknek, illetve a hazai döntéshozóknak.

Miskolc - Hiánypótlónak nevezte a TOP 100 kiadványt Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, mivel ez odaadható külföldi befektetőknek, illetve a hazai döntéshozóknak. „Ennyi év után különös lehetőség áttekinteni azokat a folyamatokat, amelyek 2005–2011 között megyénkben lezajlottak” – mondta. Hozzátette: a kamara számára természetesen az az első kérdés, mi történt az egyes vállalkozói csoportokkal, mit lehet tenni helyzetük javítására.

A nettó árbevétel kapcsán megtudhattuk: a 2009-es mélypontot követően 2011-re a mikrovállalkozások a 2007-es szint 68 százalékát érték el, a kis- és középvállalatok éppen elérték, a nagyvállalatok 3 százalékkal haladták meg.

Export terén a mikrovállalkozások tartósan elveszítették piacaikat, az export döntő hányadát termelő közepes- és nagyvállalatok viszont a 2008-2009-es évek mélypontja után növekedést mutattak. A belföldi értékesítésben a kisvállalkozások tartották meg pozíciójukat, a minimális tőkéjű, főként lakossági szolgáltatást nyújtó mikrovállalkozások piacvesztése tartós – tudtuk meg. Tőkeerő tekintetében 2008-at nevezte mélypontnak Bihall Tamás, és azt is megtudtuk, ezen a területen is a mikrovállalkozások voltak a vesztesek. A külföldi tőke kapcsán az derült ki, hogy érdemi növekedés főleg a közép- és nagyvállalati szektort érintette.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában