Helyi közélet

2012.06.14. 09:56

Megadják a második esélyt

Abaújkér - Záró konferenciát szervezett június 11-én az abaújkéri Wesley János Többcélú Intézmény az unió által támogatott Második Esély Gimnáziumi Program keretében.

Abaújkér - Záró konferenciát szervezett június 11-én az abaújkéri Wesley János Többcélú Intézmény az unió által támogatott Második Esély Gimnáziumi Program keretében. A konferenciára meghívást kaptak más nyertes iskolák, intézményünk fenntartója illetve az érintett szülők is. Budai Sándor igazgató megnyitóját követően Dandás Martin Második esély programban részt vevő tanuló táncbemutatóját tekinthették meg a vendégek. Ezt követte dr. Mályiné Rubé Katalin projektmenedzser előadása, Kezdettől a zárásig címmel. Ezután Timár Ilona Edit mentortanár beszámolója következett a gyakorlati munkáról, majd közös ebéden vettek részt a konferencia résztvevői. Az ebédet követően újabb előadások hangzottak el, a Multiplikációs eljárásrend kialakítása a Második Esély Gimnáziumokban címmel Szemenyei Mariann közoktatási szakértő előadásában és Simonyi István közoktatási szakértő tájékoztatót tartott az új Nemzeti Alaptantervről, különös tekintettel a módszertani alapelvekre. Az előadásokat work shop – műhelymunka követte, ahol a Második esélyes iskolák bemutatták eddigi munkájukat. A konferencia ideje alatt a tanulók műveltségi vetélkedőn mérték össze tudásukat, a nyertesek értékes ajándékot kaptak. A vendégek a konferencia szüneteiben fotókiállítást tekinthettek meg, a két éves munka pillanataiból.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában