Helyi közélet

2010.10.29. 16:30

Botrány Olaszliszkán: nem kérnek az árvízkárosult családból

<p>Olaszliszka - Felháborodást okozott Olaszliszkán az, hogy egy nyolctagú árvízkárosult család a településre költözött. A helyi képviselők közül többen úgy gondolják: az ingatlant a valós érték többszöröséért vásárolta meg a hernádnémeti önkormányzat az érintetteknek, ami véleményük szerint a közadakozásból összegyűlt állami pénz pazarlása. A család sem érzi jól magát Olaszliszkán. A Hernádnémeti önkormányzatnál azt mondják: ők nem hibáztak.</p>

Kovalik Miklós olaszliszkai önkormányzati képviselő a Független Hírügynökségnek elmondta: az ingatlan, amit tudomása szerint 2,7 millió forintért vásároltak meg az árvízkárosult családnak, talán ötszázezret sem ér. Az épület majdnem romos állapotú, nincs benne víz, villany és gáz sem. A család éjszaka gyertyával világít. Ráadásul - tette hozzá a képviselő - a család tagjai nem rendelkeznek jövedelemmel, így vélhetően a helyben egyébként is jelentős számú segélyezettek sokaságát gyarapítják majd. Ezzel pedig nő az önkormányzat költségvetésének terhe.

Egy másik képviselő, Kamarási Zoltánné azt mondja: felháborítónak tartja, hogy a közadakozásból összegyűjtött állami pénzt úgy fizetik ki, hogy az illetékesek meg sem nézik, milyen ingatlant is vásárolnak az érintettek. Érdekesnek nevezte, hogy amikor a család néhány napja elköltözött Hernádnémetiből, házukat azonnal le is bontották, nehogy visszamehessenek. Az olaszliszkai képviselő úgy érzi, mintha az ottani önkormányzat gyorsan meg akart volna szabadulni az érintett - egyébként roma - családtól.

Az érintett család tagjai a mondják, az eladó megtévesztette őket az ingatlan megtekintésekor. Áramot a szomszédtól szerzett arra a néhány órára, a fürdőszoba berendezését pedig még csak nem is rögzítették, hiszen víz sincs a házban. Most már ők is mennének, leginkább azzal az emberrel cserélnének házat, aki eladta nekik a lakást és a kapott pénzből egy másik településre költözött. Azt mondják, megpróbálnak vele egyezkedni.

Orosz Zsolt Hernádnémeti polgármestere azt mondja: nem hibáztak, nekik nem volt feladatuk megtekinteni az ingatlant megvásárlás előtt. Az érintettek megnézték a nekik szánt házat, s maguk egyeztek meg az eladóval is. Az önkormányzat csak kifizette az összeget. Véleménye szerint az olaszliszkaiak egyszerűen nem akarják befogadni a cigány családot. Mint hozzátette: az árvíz járta épületet azért kellett lebontaniuk a család elköltözése után, mert életveszélyes volt és nekik ez kötelességük.

- Független Hírügynökség -


Újabb botrány Olaszliszkán

eszak | 2010.10.29 19:36
Olaszliszka - A liszkai polgármester szerint olyan ingatlanért fizet az állam 2.7 milliót, ami ötödannyit sem ér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában