Helyi közélet

2010.09.11. 17:05

Kékre festett orgonamuzsika

<p>Miskolc – Magyarország egyik legkeresettebb koncertmuzsikusa, Rákász Gergely orgonaművész két esztendeje készül legújabb produkciójára, melynek szeptember 18-ai, budapesti premierje után megyénkbe vezet az útja.</p>

Az Egy koncert kékben címet viselő estet az Uránia Nemzeti Filmszínházban adja elő első alkalommal a művész, s mint érdeklődésünkre megerősítette, ilyen nagyszabású premierrel még nem lépett közönsége elé.
Amint azt megszokhattuk, a darabok között elhangzó – szinte a művész védjegyévé vált – zenetörténeti kommentárok tapinthatóvá teszik a művek keletkezésének atmoszféráját, így a hallgatók nem csak a muzsikát élvezhetik, de az adott korszakokból is pillanatképet kapnak. Most azonban Rákász Gergely még tovább lép: legújabb produkciója úgynevezett látványkoncert. Papp Norbert festőművésszel közösen túllépnek a megszokott hangversenykereteken, és képi illusztrációkkal a művészi fogantatás közegébe helyezik a résztvevőket, azt az illúziót keltve, hogy a régi korokban szemlélődünk. A zeneszerző pedig lehet, hogy épp mellettünk foglal helyet, hogy pár szóban megossza velünk benyomásait, melyek megihlették. Manapság magától értetődik, hogy a filmekhez zenét írnak, azonban most egyedülálló módon a zenéhez készülnek programba vágó művészi képsorok… – fogalmaz ismertetőjében az orgonista.
A többek között Gershwin-, Ravel- és Strauss-műveket megszólaltató műsorral a fővárosi premier után útra kel a művész, s elsőként megyénkben, Tiszaújvárosban, Miskolcon, Kazincbarcikánés Tokajbanlép közönsége elé, szeptember 21–24. között.

Koncertek megyénkben


A Észak előfizetőjeként Önök felnőtt belépőjegyeiket (koncertenként) 1990 Ft helyett – 200 Ft kedvezménnyel – 1790 Ft-ért, diák belépőjegyeiket 1490 Ft helyett – 200 Ft kedvezménnyel – 1290 Ft-ért válthatják meg, munkanapokon 8–15 óráig lapunk székházában (Miskolc, Zsolcai kapu 3.).

Tiszaújváros – szeptember 21., kedd, 19 óra – református templom (Lévai u.). További jegyelővétel: Derkovits Gyula Művelődési Központ – Széchenyi út 2. Tel: 49/542004
Miskolc – szeptember 22., szerda, 19 óra – belvárosi evangélikus templom (Luther Udvar – Hunyadi u. 8.). További jegyelővétel: Alexandra Könyváruház – Miskolc Plaza, Szentpáli u. 2–6. Tel: 46/506628
Kazincbarcika – szeptember 23., csütörtök, 19 óra – római katolikus Szent Család-templom (Szent Erzsébet sétány 1.). További jegyelővétel: művelődési központ – Fő tér 5. Tel: 48/510220
Tokaj – szeptember 24., péntek, 19 óra – kulturális és konferencia-központ (Serház u. 55.). További jegyelővétel: városi művelődési ház, Rákóczi u. 52. Tel: 47/552000, Tourinform iroda, Serház u. 1. Tel: 47/352259
Tudnivalók bővebben: www.rakaszgergely.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában