Helyi közélet

2008.07.09. 14:12

Elhagyta a kórházat a kesznyéteni beteg

<p>Kesznyéten, Miskolc - Az áramütés következtében súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba került kesznyéteni ember állapota felől érdeklődve azt tudtuk meg, hogy a múlt héten orvosi tiltás ellenére elhagyta a kórházat.</p>

Az áramütés következtében súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba került kesznyéteni ember állapota felől érdeklődve azt tudtuk meg, hogy a belgyógyászati intenzívről a múlt héten átkerült a traumatológia égési osztályára. Amint azt a B.-A.-Z. Megyei Kórház osztályvezető főorvosa, dr. Kazacsay Ferenc elmondta, két nap múlva a beteg eltávozást kért, de állapotára való tekintettel azt megtagadták tőle. Ezt követően egyszer csak eltűnt az osztályról.

A kórházból már korábban hazabocsájtott Takács Richárd élettársa viszont szerda délután érdeklődésünkre telefonon azt közölte velünk, hogy a beteg rokon aznap (vagyis 9-én) visszaindult a kórházba. Önkéntes távozását az indokolta, hogy rokona temetésén részt akart venni.

Minden attrocitástól mentes temetés során helyezték örök nyugalomra szombaton az ismertté vált kesznyéteni bűnügy során elhunyt férfit... A faluban (sok másikkal egyetemben) elrendelték az állandó rendőri jelenlétet hétfőtől. Bővebben...

Kapcsolódó cikkek:

  • Kesznyéteni tragédia: Áldozatok és vétkesek egyben
    Ismét Kesznyétenben jártunk, annak kiderítésére, valóban lincshangulat van-e a településen a hét elején történt bűncselekmény nyomán, miként arra a Magyar Gárda borsodi századának közleménye utal.
  • A Magyar Gárda sajtóközleménye
  • Szerkesztőségünkben a "kesznyéteni ügyvéd" és a monoki polgármester
    A "kesznyéteni ügyvéd" és a monoki polgármester az Észak-Magyarország és a Borsod Online szerkesztőségében járt csütörtökön délelőtt. Velük beszélgettünk. Vendégünk volt a monoki polgármester és a   kesznyéteni ügyvéd   
  • Előzetesbe helyezték a kesznyéteni férfit
    Csütörtökön bíróság elé állt az a kesznyéteni idős férfi, aki áramot vezetett a kerítésébe, amely egy ember halálát okozta.    
  • A monoki polgármester fizeti a kesznyéteni "áramos" férfi ügyvédjét
    A monoki polgármester saját pénzén fogadott ügyvédet annak a 67 éves kesznyéteni férfinak, akit kedden vett őrizetbe a rendőrség több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt. 
  • A lopásból halál és kórház lett
    A kesznyéteni  Takács Richárdot két nappal az áramütés után a kórházban kerestük föl. Nehezen állt kötélnek. "Nem az jött le a tévében, amit mondtam" - indokolta... 
  • Ölt a maszek villanykerítés Kesznyétenben 
    Három férfi ment be egy kesznyéteni portára, feltehetőleg lopási szándékkal, de egyikük azonban örökre ott maradt. Ölt a maszek villanykerítés Kesznyétenben    
  • Jegyzetünk: Halálos uborkaszezon
    Uborkaszezon van, nyomasztó hőséggel és nyomasztó halállal. Vajon a pihenni igyekvő döntés- és törvényhozóink közül elkezdett fészkelődni bárki is a hír hallatán?
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában