Helyi közélet

2008.05.06. 11:45

Váratlan időpontokban (is) portyáznak

<p>Boldva - Hamarosan fennállásának harmadik évfordulóját ünneplik a boldvai polgárőrök. Mészáros Barnabás elnök elmondta: két beosztást készítenek, egy nyilvánosat és egy belsőt, utóbbit úgymond saját maguknak.</p>

Ez alapján hetente többször portyáznak, szolgálataikat általában este 7 órától hajnalig végzik. A falu bel- és a külterületein egyaránt rendszeresen megfordulnak, sokszor meglepetésszerűen, a legváratlanabb időpontokban tűnnek fel. Például a szőlőkben, a borpincék és zárt kertek környékén és az erdőterületeken is. Jelenlétük komoly visszatartó erőt jelent azok számára, akik ,,rosszaságokon" törik a fejüket. A polgárőrelnök ennek ellenére kijelentette, hogy így is előfordulnak lopások (a tolvajok elsősorban fát visznek), számuk azonban nem jelentős. 

Rendezvényeken is

Az éjszakai ellenőrzéseken túl nagy súlyt fektetnek a megelőzésre, a felvilágosító munkára. Tartják a kapcsolatot az öregekkel, az általános iskolával, a nyugdíjak kifizetésekor elkísérik a postásokat és jelen vannak minden fontosabb rendezvényen is. Egy szolgálat alatt két-három tagjuk általában 30-50 kilométert teljesít a tavaly januárban kapott Lada Nivával. Jó kapcsolatot építettek ki az önkormányzattal, az edelényi rendőrkapitánysággal, a helyi intézményekkel, a kereskedelmi egységekkel, a civil szervezetekkel és a vállalkozókkal.

Költségvetésük döntő részét, 600 ezer forintot az önkormányzat adja - közölte Csabai Gyula  polgármester. Ennek ellenére nem ülnek ölbe tett kézzel, szponzoroktól és a vállalkozóktól 300 ezret gyűjtenek, a csaknem 1 millió forint elegendő a benzinre, az egyenruhára, a dologi kiadásokra. Mivel közhasznú, úgynevezett nonprofit szervezetként végzik munkájukat, önkéntes alapon, fizetés nélkül tevékenykednek. A szolgálatot zömében ötven év felettiek látják el, ezért tervükben a fiatalítás is szerepel: arra törekszenek, hogy a helyi kisebbség képviselőit is bevonják a járőrözésbe.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában