2008.05.23. 19:08
Három napig borfesztivál Tokajban
<p>Tokaj - Péntek délután megkezdődött Tokajban a Tokaji Borok Fesztiválja. A rendezvény vasárnapig várja a látogatókat. A fesztivál ezúttal is turistacsalogató rendezvényeket kínál.</p>
A hivatalos program délután öt órakor vette kezdetét a főtéren, ahol a borvidék huszonnyolc települése képviselőinek jelenlétében megnyitották a fesztivált. Nyikos István fesztiváligazgató nyitotta meg a köszöntők sorát, de ünnepi beszédet mondott Májer János, Tokaj polgármestere, Kiss László, a Tokaj Kereskedőház Rt. vezérigazgatója, valamint dr. Hörcsik Richárd, Sárospatak polgármestere és a zempléni régió fideszes országgyűlési képviselője is. Ezt követően átadták a Tokaj-hegyaljai Polgármesterek Borát. A nap folyamán még kulturális programok várják az érdeklődőket, amelynek sorában egyebek mellett bemutatkoznak a borvidék települései, de fotókiállítás és komolyzenei koncert is szerepel a kínálatban.
Borlovagok
Szombaton halászléfőző-versennyel indul a program, majd a délelőtt folyamán elkezdődik és egészen estig tart a kulturális programok sorozata. A nap fénypontja természetesen az elmaradhatatlan borlovag avatási ceremónia lesz pontban délben a fesztiválszínpadon.
A vasárnap első része a gyerekeknek szól, hiszen délelőtt és kopra délután egymást érik majd Tokajban a gyerekprogramok. A nap sztárvendége a kora esti órákban a Benkó Dixieland Band fellépése lesz 18 órától a Zsinagógában.
-bg-