Rablás

2023.11.15. 15:11

Leszúrással fenyegette a nő a kiskorút Ongán, hogy megszerezze a mobilját

Onga - A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki társával megalapozottan gyanúsítható felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és lopás vétsége elkövetésével.

Boon.hu

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: VITALII BORKOVSKYI

A rendelkezésre álló adatok szerint a felnőttkorú női gyanúsított és fiatalkorú, az eseményeknél csupán jelen lévő társa 2023. november 12-én a késő délutáni órákban észrevették az ongai buszmegállóban leszálló, hazafelé igyekvő kiskorú sértettet és követni kezdték annak érdekében, hogy tőle értékeket szerezzenek meg. A gyanúsított – megszólítva a sértettet – arra kérte őt, hogy segítsen megtalálni a fűben elvesztett mobiltelefonját, mire a lány világítani kezdett saját telefonjával. Ekkor a gyanúsított tetszését fejezte ki az eszköz vonatkozásában, a sértett azonban ettől megijedt és gyors léptekkel hazaindult.

Mikor a női gyanúsított utolérte a lányt, karját megragadva telefonja átadására szólította őt fel és azzal fenyegette meg, hogy megszúrja, amennyiben nem tesz eleget követelésének. Ezzel egyidejűleg a gyanúsított egy hegyes, sötétben megcsillanó, idáig be nem azonosított tárgyat vett elő zsebéből. A sértett félelmében kiabálni kezdett, melynek hatására a gyanúsítottak elszaladtak a helyszínről.

Pénzt lopott a pékségből

Ugyanezen a napon az esti órákban a női gyanúsított egy helyi pékség pultjáról 150.000 Ft készpénzt és némi pékárut vett magához.

A letartóztatással érintett női gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és lopás vétségének megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható súlyos szabadságvesztés mértékére és a terhelt személyi körülményeire figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tárgyi bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást megnehezítené, illetve esetében a bűnismétlés lehetősége is reális.

A végzés nem végleges - tudta meg a boon.hu.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában