Ügyészség

2022.04.21. 09:50

Nem tetszett a válasz, ezért szájba rúgta a férfit

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves férfi ellen zaklatás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt. A férfi éjjel a válófélben lévő felesége családi házában egy férfit felelősségre vont, majd választ követően szájba rúgta.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A vádirat szerint az elkövető 2021. augusztus elején, éjjel, egy borsodi kistelepülésen a válófélben lévő felesége házában meglátott egy férfit. Megkérdezte tőle, hogy mit keres ott. A férfi azt mondta, hogy testvéreivel festették a lakást és pakolták a bútorokat, ami megfelelt a valóságnak. Arra a kérdésre, hogy mindezt miért éjszaka végezték, azt válaszolta, hogy azért, mert ők napközben munkahelyükön dolgoznak.

A féltékeny vádlott ezt nem hitte el, azzal fenyegette meg a férfit, hogy ne merjen a felesége, illetőleg a családja közelébe menni, mert megöli. Ezután pedig az előszobában az ágy szélén ülő sértettet szájba rúgta, majd ismételten öléssel fenyegette, és távozott.

A vádlott nem nyugodott meg, november hónapban több alkalommal elment a sértett férfi házához, és minden egyes esetben azzal fenyegetőzött, hogy megöli.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, az ajak és a szájüreg nyílt sebével járó sérüléseket szenvedett el, zaklatás vétsége, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában